Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-11-20 / 32. szám

502 Bécsi festészünk e futam alatt szép festeni való tárgyakat láthatott — volna, de szivét nagyon hamar elvesztette, mert mindjárt az első pataknál elmaradt s többé nem is láttuk öt, csak hallottuk, hogy Újpesten egy úr lóháton tudakozódott útja irányáról, kiben a leirás után festőnket ismertük fel. Az első szünet, mint már említém, a vasúton túl volt, itt a nyúl megfordúlt s visszavitt a k. megyeri erdőbe, hol az elmaradt lovak ismét beérték a vadászatot, egykettő kivételével, kiknek lovaik elfutottak. A nyúl nyomát azonban a rendkivül gyeiy^jjiiniatú talajon végkép elvesztették kopóink. ^^^^BFóth felé vettük utunkat, nehogy ismét a Megyer környékén lévő mocsarakM^pPmk. Rövid keresés után a nyolezas számú vasúti őrház közelében ugrott egy nyúl, melly a vasúton átkelve, először a fóthi határ ültetvényei egyikében, aztán a földeken csinált kört s ismét visszament az ültetvénybe, hol rövid küzdés után elfogta a falka. Egy olly szép futam, mint az első — s most egy hallali, nagy elégültséget okozott s a vadászatot be is lehetett volna fejezni, de csak d. u. 1 óra lévén, még egy hajtást akartunk tenni s b.Sina Fóthtal határos alaki pusztájának tartottunk, mellyen a rövid keresés után ugrasztott nyúl szép futamot adott s egyenesen a Somlói hegyfelé ment, de a hegy alatt úgy látszik fáradt volt már, mert nem mert neki menni s visszafordúlván a fóthi szülőkbe menekült, hova falkanagyunk felszólítására a társaság nem követé. A kopók a rosz szimat miatt elveszték nyomát s a vizsgakör meghiusúltával, az idő már késő lévén, visszatértünk s a nap jó eredménye fölötti megelégedésünk itthon annál nagyobb volt, midőn megtudtuk , hogy a sok bukásban se lovasnak se lónak baja nem történt. November 13. — Találkozó a „czinkotai nagy iccze" csárda ; a vadászat az országút bal oldalán vette kezdetét s csakhamar megindúlt; a nyúl átment az országúton s egy közellévö rejtbe menekült, hol kopóink el is vesztették a nyomot. Ezután Palota felé folytattuk a keresést s vadászatunk a sz. mihályi határon át kétszer fennakadván , ugyanazon rejtek egyikénél végződött, hol idényünk harmadik napját hallalival fejeztük be. — Ma ez ugyan nem történt, mert kifáradt nyulunk rókalyukba menekült, honnan nem lehetett kizavarni. Ezen utolsó futam, hozzá számítva az elvesztett szimat felkeresése alatti szünetet, 40 perczig tartott. A társaság hazatérvén, Robert a hely szinén maradt azon erős szándékkal, hogy haza nem megy derék kis szukakopója nélkül, melly a nyúlat a rókalyukba követte s a szük tanyaszállásban megfordúlni alkalmasint nem birván , mindeddig nem jött elé. Kiásatásához kellett tehát fogni s e munkában kész és tevékeny segítséget nyújtott b. Sina gazdatisztje, ki odajött s szíves készséggel tüstént emberekért, ásóért, csákányért küldött. Az ásás irányát Robert kijelölvén, ez olly szerencsés tapintattal lön eltalálva, hogy az ágazatot ketté metszette — másfél ölnyi mélységben; olly hirtelen rézsút kanyarodott le a rókalyuk. Ennek innenső fele beomlott, de a kopó szerencsére már a túlsó részben volt ; Robert nem sokára meg is látta a kutya mozgó farkának végét s először ennél—aztán hátulsó lábainál fogva ki is húzta a föld alatti foglyot, melly különben okvetlen odaveszett volna. A kis szuka heve