Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-10-30 / 30. szám

480 Most a baknak csapáját követtem, remélvén hogy talán mégis akadok valamelly jelenségre, mellyböl meggyőződhetem , hogy csakugyan meg van sebesülve ; de hiába jártam, míg egyszer csak felpillantván, néhány száz lépésnyire magam előtt láttam a vadat, ülve, fölemelt fővel. Meg volt tehát sebesítve, habár a sebvérnek nem is találtam nyomát. Testén fúródott golyóm valahol keresztül s azért nem volt már annyi ereje, hogy a deszkát átlyukasztotta volna. — Most ismét rá lőttem s e lövésemre azonnal össze is rogyott. — Keresvén rajta első lövésemet, golyóm helyét kissé magasan lapoczkája mögött találtam , de másik oldalát nézvén, sehogy sem akadhattam a sebhálra, mellyen ismét kijött volna. Minden vizsgálat hasztalan volt ; pedig a golyónak mindenesetre át kellett valahol fúródnia, különben a deszkán nem okozhatta volna az említett horpadást. Az egész már valóban megfejthetlen talánynak látszott előttem, a mint véletlenül nyakára tekintvén, füle mögött találom a keresett sebet. A golyó tehát jobb lapoczkáján hatolt be s itt csontba ütközvén, rézsút irányban eltért s egész nyakán végig menvén , füle mögött jött ki. Leuchtenberg herczeg halála után az eichstädti vadaskertre nem levén többé szükség, a vadat belőle mind kilőtték. — Egy ismerősöm ekkor engedelmet kapott szintén bizonyos számú vadat lőhetni s erre néhány napi időt fordított. A vadaskertben szép rétek, hegylejtök, sziklák, patakok stb. voltak s midőn egyszer egy sziklapárkányon maga felett gyönyörű fehér dámbakot lötávolban pillantott meg, rögtön rá lött s látta is, a mint a lejtőn alágurúlt. Egy ideig messziről nézte elejtett zsákmányát, de a bak egyszerre csak csülökre kapott s odább állt. Midőn aztán az eb , utána iramodván, megterelte, ismét lövésre jött s másodszor lerogyott, pedig már az első golyó is olly jól találta, hogy a dolgok rendes meneté szerintettől is okvetlenül ki kellett volna múlnia. A legnevezetesebb esetet azonban , mellyröl saját tapasztalásból szólhatok, a zergevadászatról írt munkám egyik jegyzetében adtam elö. Leírom itt is azok számára kik e munkát nem ismerik. A legsajátságosabb látványt, mellynek valaha szemtanúja voltam, egy dámbak nyújtotta. Egy vigályoson legeltében váratlanúl bukkantam rá s azonnal lőttem is. Rögtön oda néztem, hogy lövésem eredményét lássam, de a bak se el nem esett, se odább nem állt. Pár pillanattal később, még mindig helyben maradva, elkezdett ide oda himbálódni. — Most hozzá mentem, de közeledésemmel nem törődve, folytatta sajátságos himbálódását, a mint pedig kezemmel meglöktem, egyszerre csak eldőlt s dermedt volt. A sebszáj élesen ki volt kerekítve, nem volt veres, sebvér sem látszott benne, hanem füveit volt tele tömve s pedig ollj

annal, mellyet a bak már kerödzve is megrágott. Ha a dámvad se azonnal össze nem rogy, se kórjeleket nem mutat és mozdulatai sem feltűnően nehézkesek : úgy pár óráig ne üldözzük hanem hagyjuk inkább tökéletes nyugalomban. —• így a sebzettet legkönnyebben keríthetjük kézre , mert a mint magára marad, azonnal letelepedik s csak úgy kel ismét csülökre , ha felzavarják. A rőtvad, ha fel van riasztva, az egész csapat igen távolra menekül, mintha