Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862
1862-10-30 / 30. szám
473 A Cesarewitch kedvencze hetekkel a verseny előtt Silkstone volt, melly Doncaster gyepén Tim Whiffler és Asteroid társaságában olly jól ment; pár nappal a verseny előtt azonban Mr Ten Broek amerikai lova Umpire került felül, mellyről — a megelőzött kísérletek és jó állapota következtében, tulajdonosa és barátai nem kétkedtek , hogy okvetlen győzni fog. E hit a közönségbe is átment s midőn ez megtudta , hogy Umpiret a kedvencz lovar Fordharn fogja ülni, győzelmében feltétlen lett a bizalom s indulás előtt 5 : 2 állt ellene a fogadás ; utána Silkstone jött 6 : 1 ; aztán Hartington, melly csak az utolsó napokban kezdett figyelmet gerjeszteni s gyorsan emelkedett a fogadási lépcsőzeten ; idomárja a hozzá intézett kérdésekre azt felelte, bogy ha a két kedvencz nem ollyan jó , mint a minőnek mondják, úgy Hartingtonnal nagyon meg fog gyűlni a bajuk, azonban még is 12 : 1 fogadtak ellene, mert bár erős élénk lónak látszott, de sebességében nem akartak hinni, miután két éves korában hatszor s az idén egyszer futott és soha sem nyert. —De az angol közmondás: „nincs olly hosszú utcza mellynek ne legyen fordulója" itt bebizonyúlt, mert Hartington szépen nyerve, tulajdonosának 20,000 fontot hozott be.—Szebb octoberi napot, mint a minő e versenynek kedvezett, kívánni sem lehet s bár előtte két napig folyvást esett az eső , a talaj még sem volt mély. The Cesarewitch Stakes, handicap, 200 sov. díj, tét 25 sov. bánat 15 sov. futhat három éves és idősb ló ; a második 50 sov. nyer a tételekből ; 2 mf. 2 furlong, 28 yard. 95 aláíró. Mr Smith 3é. p.m. Наг tin g ton, ap. Voltigeur, 5 st. 10 f. Grimshaw 1 Mr Fitzwilliam 4é. M y r 1 1 e, 6 st. 4 f. Murfett 2 Sir J. Hawley 4é. A s t e r о i d , 9 st. 3 f. Wells 3 Mr Ten Broek 5é. U m p i r e , 7 st. 12 f. • . . . . Fordham 0 Lord Glasgow 3é. A n о n y m a , 6 st. 13 f. Doyle 0 Lord Chesterfield 4é. В a t h i 1 d e , 6 st. 4 f Hunter 0 Mr Naylor 5é. Chère Amie, 7 st. 7 f. Chaloner 0 Mr Ten Broek 4é. A m y , 6 st. 13 f. Parsons 0 Mr Morris 4é. В a 1 h a m , 6 st. 9 f. Wynne ô Mr Grimshaw 3é. S i 1 к s t о n e , 5 st. 10 f. Adams 0 Futott meg : 6é. Audrey, 4é. Knutsford, 5é. Ebony, 3é. Stradella, 5é. Corona, 4é. Flirtation, 5é. Loiterer, 3é. Wingrave, 5é. Coronet, 4é. Brown Stout, 4é. Conqueror, 4é. Henham Lass, 3é. Queen of Spain, 3é. Captain Crow, 4é, Stanton, 3é. Weatherden, 3é. Catch-em Alive, 4é. Yorkminster, 3é. Agag, 3é. Magnum Bonum, 3é. Surrey, 3é. Balder, 3é. Bedouin, 3é. Attaman, 3é. Stockwell-csikó, 3é. Alchymist, 3é. Y. Melbourne-csikó. A 37 lóból álló roppant mezőny elindítása nem kis bajta került ; Catch- em-Alive jobbra messze elvágtatott, Magnum Bonum szintén elugrott s lehányta lovasát, mi miatt az indulás a kitűzött órán túl sokáig elhaladt. Ez végre megtörténvén, Umpire az elsők közt, Hartington az utóisók közt indúlt ; ez utóbbi nagyon nehezen mozdúl ki helyéből s lovasa ostort volt kénytelen használni, hogy kellő iramba hozhassa. A pálya felére érve Bathilde vezetett, és Balham, Chère Amie, Attaman, Stradella, Wingrave és Myrtle mentek vele ; középen Balder, Umpire és Silkstone együtt, hátúi egy csomóban Hartington, Asteroid, Anonyma és Catch-em-Alive ; a többi hoszszú közökkel elszórva. A dombhoz érve, ezen Silkstone, Wingrave, Balham és Attaman elmaradt, ellenben Umpire és Asteroid vezetőknek mentek fel s a nézők már e két ló nevét hangoztatták, midőn Hartington, melly helyzetét eddig folyvást javitá,