Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-10-20 / 29. szám

462 kötöttem ki, mellyet arabjaim adtak. Öt álló éjen át vártam az oroszlyánt, de hiába; míg végre meggyőződvén, hogy valószínűleg más vidékre költözött, a további leséssel felhagytam. A hasztalan fáradságért pedig az vigasztalt, hogy legalább utolsó oroszlyánunkat leltem meg. xiii. Mikor itt a meleg időjárás beáll, akkor a hegyeket a legszebb, legtövérebb legelő fedi el. Az arabok illyenkor duárjaikat odahagyják s nyájaikat a legmagasabb fensíkokra terelik. Az oroszlyán aztán úgyszólván kényelmes terített asztalt talál lakában s kedve szerint választhat, anélkül, hogy nagy barangolásokat kellene tennie. E körülmény magyarázta ki előttem, hogy miért jártam annyit, néha napokig hasztalanul. Gyakori kirándulásaim következtében végre betegágyba estem, mellyböl csak az év végső napjaiban kelhettem ismét talpra. 1859. december 31-ikén ép társaimmal egy kávéházban tekéztem, midőn Ahmed de Mackunah , egy Lambessa vidékére való arab, beköszönt s tudtomra adja, hogy az oroszlyánok ismét azon vidékre rontottak, mellyet jelenleg az ő osztálya tart megszállva s hogy a megelőző napon is egy lovat fojtottak meg. Illynemü tudósításoktól már olly rég óta meg voltam fosztva, hogy most egyátalán nem kellett bíztatás. — Rögtön odahagytam még a tekeasztalt is s pár perez múlva már új teendőmre voltam indulóban, mellyet a tekézésnél mindenkor többre becsülők. Ahmed Borzoliig kísért, hol 5 óra tájban érkeztünk meg. Ezután a helyre vezettettem magamat, hol a megelőző napon megfojtott lónak maradványai hevertek. Alig száz lépésnyire a hullától az ágak nyilásai közt egy nőstyén s egy kölyök oroszlyánt pillantottam meg, mellyek a legjobb étvágygyal falatoztak. Körülök sakálok kullogtak s szaglálódtak, nyugodtan várván, mikor kerül rájok is a sor, hogy a lakoma hulladékait felfalják. Akadály nélkül a vigályos széléig mentem, honnét oroszlyánaimat már tisztán megtudtam különböztetni ; a mint azonban még közelebb akartam volna lépni, lépéseim zaja elárult s oroszlyánok és sakálok pillanat alatt a sürübe rohantak. Erre megállván, lovamat kísérőmre biztam , hogy a duárba visszavezesse. Magamra maradva, egy óriási gyalogfenyüt szemeltem ki leshelyül, melly mögé elrejtőzve a történendőket vártam. Hét óra körül a sakálok rikácsolása kezdte körülem nagy bajomra a csendet zavarni. Közeledni azonban nem mertek s csak távolból képezték társaságomat. Hogy az oroszlyánok ezalatt a hulla körül voltak-e ? nem tudom s csak éjfél tájban, midőn a hold ép lenyúgodott, csak ekkor hallottam ismét nehéz lépteket közeledni s a szétriadó sakálok csörtetését az ágak közt. A csillagok bádgyadt világa mellett azonban nem voltam képes a tárgyakat tisztán megkülönböztetni. Midőn a nőstyén oroszlyán a ló közelébe érkezett, itt kis időre megállt, körülnézett , azután ismét közeledett. — Még ekkor csak határozatlan tömegnek látszott annyival inkább, mert azonnal lehasalt, hogy annál kényelmesebben falatozhasson.