Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-01-30 / 3. szám

42 meg. — Ennek folytán el is mentem velők a duarig, melly most az ufassai fennsíktól, hol első ízben leshelyemet készítettem volt, mintegy két kilométrenyire, az aurés-i hegység délkeleti lejtőjén tanyázott. Délutáni három órakor, azaz mindjárt megérkezésem után, elindúltam helyet keresni, hol leshelyet építhessek. Tapasztalván pedig, hogy a tág s várdákhoz hasonló leshelyek nem jók, mert az oroszlányban gyanút ébresztenek, feltettem magamban, hogy eddigi eljárásomat mint czélellenest abbahagyom. Nem messze a megfojtott ökör maradványaitól szemeltem ki egy sürü magyalbokrot, mellyet hasonnemü ágakkal alól és minden oldalon körülraktam. — E bokor így semmiben sem különbözött a többitől s bár nem nyújtott különösen bátorságos menhelyet, legalább az oroszlányban sem költhetett gyanút. Az idő hűvös volt, a hold szépen világított. Esti hat órakor már leshelyemen voltam. Alig hogy azonban leültem volna, a sakálok egész serege jelent meg körülem, mellyeknek átható rikácsolása már türhetlenné kezdett válni, midőn egyszerre hangos ordítás némította el a zsibajt. Ez ordítás nagyon messziről, a délkeleti oldal felöl hangzott s nyolcz óráig semmi sem mutatott a várt jövevény közeledtére. Ekkor azonban tördelő ágak ropogása s időnkint hatalmas fújás és lihegés jelentették, hogy az oroszlány ép szemközt jön. Várván pedig, hogy egy hatalmas szökéssel rögtön az ökör maradványait rohanja majd meg, felemeltem fegyveremet s ujjamat a ravaszra nyomtam. Közeledett is a fenevad, de nem úgy mint hittem, hanem csendesen, mintegy csúszva s visszaszorította lélzetét. Azután zsákmánya előtt megállván, lassan körülforgatta hatalmas fejét, nézvén hogy ugyan nincs-e a mi öt lakomájában zavarhatná. AH ása nem volt rám nézve kedvező, mert golyóm halálosan nem érhette. Elhatároztam tehát, hogy várok s tíz percznyi tétovázás után — melly tíz perez olly hoszszú volt mint akár egy évszázad—az oroszlány hasra fekvén s fejét a zsákmány után kinyújtván, ép szemközbe került. Állása most igen jó volt, mert egész fedetlen bal oldalát felém fordította ; czélba vettem tehát lapját s lőttem. Erre a megsebzett vad hatalmas szökéssel átugorta az ökröt s az erdőben tűnt el, hol csak hörgését hallottam ; később a halállali küzdelemben hányta vetette magát, míg végre egészen elnémúlt. Az éj többi része új esemény nélkül folyt le s csak a sakálok undok, türhetlen rikácsolása zavarta a csendet. Az arabok, hallván lövésemet, még hajnal hasadta előtt megjelentek. Megölted a rút júdit, melly nekünk annyi kárt okozott? kérdék. Ezalatt egy másik, ki az erdő felöl jött, nagy örömben kiabálta : itt van, itt van ! Oda siettem azonnal s mintegy harmincz lépésnyire leshelyemtöl találtam a megdermedt fenevadat. Hosszában elnyújtózva feküdt s látszott, hogy nem sokára lövésem után múlt ki. Az arabok módnélkül örvendettek, hogy valahára megszabadúltak e kíméletlen pusztítótól, melly nekik annyi kárt, de még több félelmet okozott. — Köszönetüket a / / / //