Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-09-20 / 26. szám

414 az volt, mellyik tud sebesebben úszni s mellyik tartja ki tovább; a kutyák mozdulatait s a vidrának léhlzés végetti felmerülését tisztán láthatták mind a csolnakon lévők, mind pedig a partokon összefutott nézők. A csolnakok most elszéledtek a vízen s ha a vidra a felszínen mutatkozott, a legközelebbi csolnak azonnal megrohanta s mindaddig evezett mellette, míg csak látható volt a víz alatt. — Illyenkor az alkalmatlan kísérőt kijátszni igyekezve még mélyebbre bukott, megfordúlt s valahol az ellenkező oldalon merült fel két csolnak között; a tally-ho s az új riadás ismét e pontra vonta a kutyákat, mellyek olly gyorsan habuczkoltak a kijelölt irányba a mint csak telhetett tőlük, de mire odaértek, vidramester ismét megbukott s néhány perez múlva egészen másfelé mutatkozott. Három óránál tovább tartott ezen üldözés, melly idő alatt a víz minden részét összejártuk, az öblözet végétől a malomig, egyik parttól a másikig és vissza keresztül kasúl, míg végre az öblözet gátján át lefelé a folyamba ment a vidra, hol ismét félóra hosszat zaklatták a kutyák s nem állhatván tovább a dicsőséget, végül a szárazra ugrott ki, de már borzasztóan kimerült állapotban s hasztalan kisértve meg a futást, vont lábakkal tántorgott inkább mint ment. Falkárunk, ki maga is majdnem ép úgy ki volt merülve a víz elleni törtetésben, mint az üldözött vidra, utána ment a szárazon, feléje szúrt a póznanyárssal, de fáradt lévén elhibázta czélját s orra bukott. E közben a legközelebbi kutyák ketteje partra úszott, nyakon csípte a menekvöt s bevégezte a mulatságot. — Egész tisztességgel póznavégre emelten a malomba vittük a vidrát s megmérvén, 28 fontosnak—tehát rendkivül nagy példánynak találtuk. (Plunger. — The Field , 1862.) Sahara lovai. Daumas tábornok „Les chevaux du Sahara" czimü munkájának ujabb bővített kiadása nem rég hagyta el a sajtót. Tekintve, hogy a tábornok tizenhat évet töltött Afrikában s feladatánál fogva az arabokkal folytonos érintkezésben állott, könyvének tartalma mindenesetre illetékes műnek nevezhető. Abd-el-Kader jegyzetei még inkább növelik a könyv érdekét — s talán nem hibázunk, ha a Franczia- és Angolországszerte nagy kelendőségnek örvendő munkából terjedtebb kivonatokat közlünk. Arábia lovainak származására nézve több hagyományos rege él a muzulmánoknál ; az emir a következőt adja elö : „Midőn az Isten lovat volt teremtendő, így szólt a déli szélhez : „Sűrűsödj, élő lénynek kell belőled kikelni ! — sa déli szél sürü anyaggá vált. Aztán jött Gábor angyal, maroknyit vett ezen anyagból s átnyújtá az Istennek, ki világos pej vagy sárga lovat alkotott belőle , mondván : Lónak neveztelek, arabnak teremtettelek s a к u m m i t szint (veressel vegyes fekete) adtam reád ; boldogságot kötöttem a szemeid közötti szőrbez ; te minden többi állat ura lész ; bárhova menj követni fognak az emberek ; üldözésben ép úgy mint menekvésben szárnyak nélkül repülendsz ; hátadon és segélyeddel kincseket fognak hazaszállítani." Aztán a szerencse és dicsőség jelvényével a g h о r a - val (homlokcsillag) jelölte meg. A hagyomány szerint továbbá a ló azért lön az ember előtt teremtve, hogy a felsőbb lényül később alkotott embernek azonnal fedezve legyen minden szüksége.