Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-06-20 / 17. szám

YADÁSZ- ES VERSENYLAP. Péntek, június 20. 17. sz. Hatodik évfolyam 1862. A fosztogató. Nem olly nagyon régen, azokban a jó időkben lakott Berény városában egy hosszú, sovány, kiéhezett vadász, ki az étvágyra nézve nem csak a környéken, de az egész országban párját ritkította. Ez étvágynak legkedveltebb tárgya pedig a vad volt, mellyböl a vadász, bár maga igen keveset ejtett el, mert ügyetlensége közmondásossá vált s bár másoktól soha sem kapott, mégis hallatlan sokat emésztett fel évenkint. Ez az első pillanatra nehezen megfejthető feladatnak látszik ugyan, de Tamás bácsi igen könnyen szokott vele elbánni s nincs a világon probléma, mellyet bárki is nagyobb könnyűséggel fejtett volna meg, mint ö ezt. Valamint más vadász a vadat, úgy ő az ügyes és szerencsés vadászokat szokta volt nyomozni. Ha valahogy azután egy illyennek szelét fogta, rögtön utánament, becsapászta, jó napot mondott neki s addig ottsem is hagyta, míg a szerencsés boldogtalan elejtett vadját át nem adta neki, hogy vigye. Száz meg száz okoskodással és érvvel tudta ő czélját érni : felhozta nagy testi erejét, mutatta terjedelmes üres táskáját, kiemelte, milly kényelmetlen dolog egy jó lövészre nézve, ha az elejtett vadnak terhe mozdulatait akadályozza, mi őneki nem hátrány, mert ő úgy se talál soha sem ; — szóval annyit és olly szépen tudott beszélni, hogy végre akárki is, engedve a szíves, jóakaratú ember ajánlatának, átadta neki vadját. Tamás bácsinak pedig csak úgy épült a lelke , valahányszor valakit kényelmetlen terhétől megszabadítván , egy-egy nyulacskát csúsztathatott tarisznyájába. A szerencsés vadász azonban e pillanatban már lemondhatott mindenkorra vadjáról, mert az ö szeme azon bizonyára nem gyönyörködött többé. — Tamás bácsi a mint czélját érte, a mint egy nyúllal vagy fogolylyal magát gazdagabbnak érezte, közönségesen rettentően el szokott az erdőben tévedni. 17