Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-05-30 / 15. szám

234 nem lehet s a közbenesö fák miatt tisztán oda látni is nehéz volna. Le kellett tehát ereszkednem a lejtön, de ezt a keselyű észrevette s csak árnyékát láttam már a hegylejtő sudarai felett a mint kivonult. Addig mentem most le, míg a fészekhez jól oda láttam, egy vastag törzs mellé húzódtam s a keselyű visszaérkezését meg akartam várni. — Ez a völgyben eltűnve, később a lég felső rétegeiben kóválygott olly magasságban, hogy sokáig kerestem a látcsővel míg feltalálhattam. Majd eltűnt a hegyhát mögött, majd ismét a völgy túlsó gerincze felett járta légkörét. Bármint ovakodtam is a test feltűnő mozgásaitól, alig hiszem mégis , hogy becses személyemnek látása átható szemei figyelmét elkerülte ; de végre mozdulatlanságom talán mégis megnyugtatta s midőn szemeimet ismét reá vethettem, már a völgy mélyében vonult ide s tova, míg ott újra eltűnt mintha elsülyedt volna. Egyszerre csak szárnysuhogásainak lassú cadenziáit hallottam, elébb halkan, majd mindig érthetőbben — s most megláttam, a mint a völgy medréből felfelé és felém röpült. Nagyobb és nagyobb lett szemem előtt, a mint a lejtő felett közeledett ; sötét testéből kifénylett a világos szinü tarfö s a mint fészkével egyenmagasságba ért, fejét kiemelte, egy két rövidebb szárnycsapással irányát csökkentette s a fészek karamjára felkapott. A fészek olly terjedelmes volt, hogy a rés, melly a fák között oda nyílott, nem láttatta azt egészen , és ö nem arra a szélére ült otthonának , mellyröl elébb elvonúlt. így tehát nem lőhettem mindjárt reá, ő pedig hosszú szárnyait még egy két másodperczig elnyújtva tartotta, aztán teste mellé húzta olly mozdulattal, mint a ki kezeit zsebeibe dugja s fejét mélyen leeresztve , éles szemeivel vizsgát tartott felettem. Most jobb rést kerestem , hogy útközbe a golyó valami ágba ne ütődjék , de e mozdulatomat észrevette s már elvonulásra készült, midőn kissé elhamarkodva lőttem. A golyó, a mint csapásáról ítélhettem, a fészek szegélyét érte s így a keselyű alatt csapott be, melly most a völgyben tünt el ; tudom nem csekély boszankodással távozott, hogy otthonának szokott nyugalmát annyira zavarják. Olly érzéssel, melly a keselyűéhez hasonló lehetett, noha más indokból származott, távoztam én is, hogy a Drenovitra jöhessek, hol Ottóval a zöld repkényes fához telepedtünk le s vártuk ennek lakóját. Ott kóválygott az most fent s pedig másod magával; de visszajöveteléhez kevés reményünk maradt , mert mindig csak a legmagasabb körökben járt. Azonban nem sokára sajátságos és sietve ismételt vijjongást hallottunk ; egyszerre csak egy másféle orvmadár tünt elő, mint a millyent vártunk.—Kigyászó sas volt ez, melly olly hirtelen termett a fán , hogy csak vijjongása után tudtuk hogy már felkapott a fára, de a terjedelmes zöld boglyák egészen elfedték, és lehetlen volt leshelyünkből megpillantani. Végre elvonúlt. Hogy nem távozott messzire azt abból ítélhettük , hogy vijjongását folytonosan hallottuk. — Vissza is jött rövid idő után, felült a fára , de megint olly helyre hol a repkény miatt nem láthattuk. — Ekkor párja is előkerült, és a fa felett kóválygott; szárnymozdulatai sebesebbek e fajnál mint a másféle sasoknál, egész alkotásuk karcsúbb , majdnem fecske idomú , mit főkép hosszú kormánytollai okoznak; gyönyörű szürke szinü alteste csak úgy csillogott a verőfényes napban s nyakát hosszan elnyúj-