Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-05-20 / 14. szám

216 pillanatban a fenevad állott s így daczára a sötétségnek fekete körvonalait tisztán felismertem , mi kedvező alkalmat nyújtván a czélozásra, lövésemet bal lapoczkájára irányoztam. Alig hogy puskám durrant, az oroszlány, mintha villám csapott volna bele, rögtön összerogyott ; de csakhamar ismét felkerekedett, lement az árokba s annak martján leshelyem mellett felmászván, itt ismét pár perczig hörögve megpihent.—E perczben lövés nélkül voltam, mert mind a négy puskám töltetlen volt, csupán pisztolyaimat használhattam, az oroszlány pedig egészen mellettem állott. A veszély nagyon közel lévén, elővettem pisztolyaimat, hogy azon esetben ha az oroszlány a csekély akadályon, melly őt még tőlem választja, túltesz : azonnal ezeket is használatba vehessem ; de nem volt erre szükség, mert ellenem borzasztó rángódástól megragadva, egyik első körmét a tamarindba, melly leshelyemet födte, olly erősen vágta bele , hogy a jövő perczben végső hörgéseit hallatva, ezzel együtt az árokba zuhant és többé meg sem moczczant. Ez utolsó fenevadat illy közel tudván magamhoz s nem levén bizonyosan meggyőződve , váljon csakugyan kimúlt-e ? a legcsekélyebb zajra is annyival inkább figyeltem, mert ha bár ez nem is adta életének semmi jelét, a többiek folytonos hörgésükkel mindúntalan tudósítottak életben létükről s a veszélyről, melly ebből rám nézve eredhet. Néha bőszülten hányták s vetették magukat a sorgho közt s olly hatalmasan kezdtek ordítani, hogy még a lég is rezgett belé. Minden hang borzasztó fenyegetés volt rám nézve, — s az egész alig száz lépésnyire helyemtől, hol úgyszólván fegyvertelenül ültem ! Szép s nagyszerű ellentéte volt e bősz jelenet a sötét éj mély csendének, de én nem tudom minő örömére szolgált volna másnak e vad mulatság az én helyzetemben. Ezután újra töltöttem fegyvereimet, hogy a netán támadható veszélylyel szembeszállhassak ; de sietnem kellett, mert most meg oroszlány kölykek ordítozását hallottam , mellyek a vidéken barangoltak a nélkül azonban, hogy közelembe jöttek volna. Tizenkettedfél órakor kocsizörgést hallottam a Chemora felé «vezető úton. — A mint a kocsi leshelyem irányát elérte, ott megállott s egy harsány hang nevemet kiáltván, kérdé váljon szerencsés voltam-e? mire még egy férfihang szólalt meg, mellyben Nicolin barátomra ismertem, ki Rhigi M. társaságában útazván, most érkezett Chemorába. Eszélytelen kérdésüket többször ismételték ; nekem azonban nem ment el az eszem, hogy feleletet adtam volna, míg végre mély hallgatásomból a veszélyt mégis gyanítva, tova siettek. Másnap reggel tudtam meg, hogy lövéseimet hallották s azért állottak meg, de nem mulasztottam el őket oktalanságukért megkorholni, mellynek mind a hárman áldozataúl eshettünk volna. Az olvasóra bízom, hogy elképzelje, minő hangulatban töltöttem az éjnek hátralevő részét : körülem négy oroszlány feküdt, mellyekről bizonyosan tudtam, hogy meg vannak sebezve, ha nem is épen kivégezve. — Alig birtam a hajnalt várni, hogy bizonyos legyek helyzetem felöl, míg ezalatt a három első oroszlány jajveszéklése szüntelenül hangzott a sorghóból.