Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-04-20 / 11. szám

178 az a ki falka után vadászni nem szokott, a lovas vadász ülését utánozni kísérelje meg; kisérlést mondtam , mert az utánzás bizonnyal nem fog sikerülni. Ezenkivül nincs is benne semmi különösen elegáns; s minden sajátszerű modor, ha nem tökéletesen van téve, rögtön elárulja az illetőt, hogy egészen ujoncz , kissé együgyü is s épen nem gentleman. Nézzük most már fő okait annak, miért nem járja a hosszú kengyelszíj a lovas vadásznál. Azért, mert a lovas ezzel nem emelkedhetik fel a kengyelben, mit tennie pedig a futam nagyobb részében szükséges, hogy magán is, lován is könnyíthessen. Nem kell azonban gondolni (mint ezt talán vélhetné az , ki soha sem látott lovas vadászatot) hogy a lovas vadász mindig így lovagol ; sőt ennek a futam nagy részén át nyergében kell ülnie.—Egyenes sima talajon minél hasonlóbb az ülés a versenylovar üléséhez, annál jobb ; olly téren azonban, hol lábmagas régi vakandturások alig két lábnyira egymástól emelkednek a talajon, a lónak ugyancsak ügyesen kell rakni lábait, hogy háromnegyedrész gyorsaságban mehessen. Uly helyzetben elejének teljes szabadságára, amennyit csak adhatunk neki, van szüksége ; következéskép—bár, ez lévén legerősebb része, átalában előnyére szolgál , ha a teher inkább erre mint derekára esik — ez esetben a tehernek elövállaira esése meggátolná ezek szabad használatát az alkalmatlan és komoly akadályok elkerülésében s ha hibásan lépne, ennek helyrehozása végett nem vethetné fel elejét. Mert ne gondolják ám a járatlanok, hogy a vakandtúrás nem egyéb kevés felhányt puha földnél; valóságoskis sírhantok biz azok s olly kemények, mint bárhol maga a talaj ; és ha a ló lába keményen ütközik bele, hanyatthomlok bukik az fel és szerencse , ha nyakát nem töri. De van annak egyéb oka is, miért kelljen a vadásznak illyszerü talajon nyergében ülnie. Szüksége van kezeinek teljes ügyességére s kengyelben állva nem használhatja ezeket lehető legelőnyösebben. Minden pillanatban készen kell lennie arra, liogy lovának segélyt és könnyítést nyújthasson, midőn ennek erre szüksége van. — Már pedig ezt szorosan egy helyzetben tartott karral nem tehetné. Lova alkalomszerüleg rövidre lép — az az, előlábát a rendes lépés hosszánál talán egy egész lábnyival kurtábban teszi le, másszor ismét a rendesnél ugyanannyival hosszabbat lép. Ezt, hogy a buczkák közt egyenes talajra léphessen, kénytelen tenni — s hogy tehesse, a lovasnak engedni kell. — Ha a ló rövidre lép, azért teszi, mert látja, hogy rendes lépésével akadályba ütköznék s ennek elkerülése végett teszi le lábát az akadályon innen; szokottnál pedig akkor lép hosszabbat, midőn az akadályon t ú 1 teszi le lábát. Tegyük fel most, hogy rövidre lép a ló s lovasa ezt meggátlandó megereszti a kantárt és minden módon unszolja lovát : ez esetben ez lábát a vakandtúrás tetejének innenső lejtőjére teszi le s a lábak hátsó inainak megfeszülése olly nagy leend, hogy ficzamulás vagy letörés lehet következése. Ha pedig a ló rendesnél hosszabbat készül lépni s a lovas, a helyett hogy engedne a kezén érzett rántásnak, feszes karral tartja vissza : a ló alkalmasint a domborulat túlsó lejtőjére lenne kénytelen lépni s a felbukást alig kerülhetné el. — Hasonló körülmények közt tehát a lóra kell bízni lépéseinek megválasztását, mit ez, ha dolgát érti, biztosan meg is teend. Egyenlő lépéssel nem haladhatna s ö jobban megítéli mint lovasa, hol kell kurtábbat, hol hoszszabbat lépnie.