Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-04-20 / 11. szám

173 gással és sokkal csendesebben kel, mint a zajosan és hirtelen felrebbenő fogoly.—A ki erre inkább, mint a könnyen szemcsaló toll- és csórkülönbségre ügyel, az snepf helyett nem igen fog foglyot lőni. A reggeli les után pár órai vizslászat eredménye határozott a fölött, érdemes-e e vidéken hajtást intézni s ha igen, mikép történjék az. Ha az idő se hideg se meleg nem volt s így a szalonka rendes távolra várt be, mi pedig vadászok például kilenczen valánk : akkor öten elől, ketten hátrább, ketten pedig a vonal két szélén mentek. Az első néhány hajtás aztán megtanított arra, sok-e a snepf vagy kevés? ha kevés volt : a vonal szélén lévők (többnyire a kántor és Márton) kik az előlállókra nem jött snepfeknek hova történt beszállását láthatták, kijelölték e pontot s ha a he lyiség és a hajtás menete megengedte, két-két vadász rögtön felkeresésére ment. De ha sok vagy csak elegendő számmal volt a snepf, soha sem engedtem meg, hogy az egyes levágódott madár keresésével, kivált ha ez hátrafelé húzott, idő és fáradság menjen kárba. Ez is természetesen csak cserjés helyeken, fiatal vágásokban történhetett , hol a húzó madár irányát látni lehetett ; szálas és terjedelmes erdőben azonban, hol a magas fák közt azonnal eltűnik a snepf, sokszor jó sikerrel használtam azt a módot, hogy a legmagasabb fák egyikére fiút mászattam fél, ki folyvást a hajtás felé nézve arra figyelt, hol vágódnak le a felveït s lövésre nem került vagy elhibázott madarak. Ha a hajtást megelőző vizslászat arra tanított, hogy a szalonkák közelre várnak be : a kilencz vadász közül hatnak hétnek a haj tokkal kellett menni ; ha ellenben már messziről keltek, akkor Márton kivételével, ki a liajtókat vezette, a többi vadászt mind előre állítottam, de úgy, hogy a két szárnyon lévők a hajtásból kiszálló madarakat láthassák. Eőgondom pedig a vadászok felállításánál mindig oda volt irányozva, hogy a nap hátukba s ne szemközt süssön, mi a lövést gyakran gátolja; mert hiszen hajtókkal többnyire szügyelve vagy rézsút lő az ember s a helyiség ritkán olly kedvező, hogy a snepfet elhúzni engedni s utána lőni lehessen. Széles erdőben legjobb állás esik olly vigályoson , hol a nyílt téren a madarat jönni látja s így a lövésre készen állhat, sőt gyakran tetszése szerint rézsút vagy utána is lőhet a vadász. — Legroszabb állás pedig olly keskeny ei'dei uton van , hol jobbra balra sürü és magas fasudarak nyúlnak fel. Itt, szerencse ha a szalonka az út hoszszában jő, így nem nehéz lekapni ; ellenben a legnehezebb lövések egyike, ha szemközt jő ; eléje vagy utána lőni a magas szálfák miatt alig lehet s csupán az a rövid pillanat használható fel, midőn az út felett csap át. Nem épen ritkán történik az is, hogy a szalonka a hajtók zaja elöl futva menekül s így jő a vadászra, ki ezen esetben fegyverét ép olly ovatosan emelje, mint ha rókára készülne lőni, mert az illyen madár a legkisebb mozdulatot is rögtön megpillantja s olly eszélyesen kel szárnyra, hogy röptét fák vagy bokrok fedik el, többnyire vissza a hajtók felé vagy oldalvást repül s illyenkor a leggyorsabb lövéssel is alig érhető el. Cserjés helyeken, hol a hajtóktól felvert szalonka sokszor jó lőtávolban száll le előttünk , közeledjünk hozzá s csak ha már újra felemelkedett és rendes húzásában van—lőjjünk reá s a világért sem akkor, midőn lebegve bocsátkozik le, vagy midőn