Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-04-20 / 11. szám

171 A szíj másik végét ezután mellényem gombjára csatoltam s könnyebbült lélekkel kezdtem meg diadalmenetemet lefelé. De ideje is volt már, mert erős görcsöt éreztem, melly minden tagomat meresztette, két kezem pedig összevissza volt szaggatva a tüskéktől s prédámnak a sasfinak éles karmaitól. Nem volt könnyű dolog , félig függő helyzetemből ismét egészen a létára viszszatérnem. Mikor egész súlyom megint ránehezedett, éreztem hogy inog alattam s hogy hagyja oda eddigi irányát, mintha hanyatt akarna vetni. Össze kelleit szednem testi és lelki erőmet, midőn fogról fogra lefelé haladtam, míg végre leérkezvén, a rám várakozó erdészektől s favágóktól hallottam , milly sokszor voltam a legnagyobb veszélyben s hogy még őket is szédelgés fogta körül, valahányszor rám néztek. Felmenet és lejövet úgy izzadtam, bogy csak csorgott rólam a víz ; mikor pedig lenn megérkeztem, minden tagomat erős reszketés járta át ; de mégis lenn voltam szerencsésen, sasommal együtt. Társaim hangos üdvkiáltásokkal fogadtak , mellyek a bérezek csúcsait is bejárták. Mikor pedig azok is csatlakoztak hozzánk , kik eddig a szikla tetején voltak, a létrát látván , nem akartak szemeiknek hitelt adni s azt mondták : ez valóságos csoda. Ha csoda ugyan nem volt is a dologban, azért mégis kétlem, hogy sasfészket valaha bárki is illy veszélyes módon mászott volna meg ; s magam, ki merényletem nehézségeit s veszélyes voltát leginkább vagyok képes megitélni : őszintén bevallom, hogy nem tudom hol van olly kincs , a mellynek birtokáért e tettnek ismétlésére magamat eltökélném. Hasonló merénylet— dicsekvés nélkül mondhatom s a nélkül, hogy ezért bárki is szerénytelenséggel vádolhatna — azon ritka dolgok közé tartozik, mellyek egyszer is csak néha sikerülnek, de kétszer soha sem. Ha akkor, mielőtt hozzá fogtam, ép úgy ismertem volna a veszélyt mellybe rohanok, a bogy azt most ismerem : alig ha én nem leendek az utolsó, a ki éltét koczkáztatni meri. De mikor egyszer már valamibe kezdettünk, nem csak önbizalmunk növekszik : sőt ép a veszély tudata fokozza fel erőnket és ügyességünket. Aztán meg az ember többé vagy kevésbbé mindig fatalista s a hit : hogy Isten tudta s akarata nélkül egy veréb sem esik le a tetőről, sokszor segített már ollyakat véghez vinni , miket az emberek lelietlennek bittenek. Hat órakor visszatértünk Rohrmoosba; sasunkat az elöcsapat diadallal vitte. — Csak későn feküdtünk le ez este s alig győztünk eleget beszélni egymásnak azokról, miket itt leírtam. A sok beszéd azonban tizenhárom órai böjtölés után nem a legjobban esett volna, ha szívélyes házi gazdánk pompás estebédje fel nem üdít, melly alatt a felköszöntéseknek hossza véffe nem volt. Más nap sasomat Münchenbe szállítottam, hol két bét alatt számtalan látogatásban részesült.