Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-04-20 / 11. szám

168 gondoltam magamban, ugy vagy először vagy másodszor csak fog jutni annyi időm, hogy puskám ravaszát elszorítsam. Junius 20-án éjfél után 2 órakor már leshelyemen voltam. Négy óra tájban sasom közeledett : leült mint tegnap a meredély párkányára, egy álló óráig ismét farkasszemet nézett velem, azután fölemelkedett s elrepült. Most biztosságban véli magát s elmegy zsákmányt keresni — gondoltam magamban — de majd itt lesz megint nemsokára, jó lesz őt bevárnunk. Azonban jó darabig hiába vártam, ötöt ütött már az óra s még sem jött. A folytonos virasztás erőmet kimerítette, éreztem bogy mindjárt elalszom. Mindenkép küzdöttem az álom ellen ; csakugyan győzött is végre az akarat s az eredmény ingere. Kilenczedfél órakor, újjamat a ravaszon tartva lestem a messziről halló szárnysuhogás közeledtét. Puskám durrant ; de a sikert még nem tudtam. Lövésem azonban biztos volt, mert a sas , a helyett, hogy mint tegnap s tegnap előtt szokott harántos irányában távoznék, szépen a föld felé hempelygett. Hosszas és unalmas várakozásaim alatt nevemet s az évszámot a leshelyül szolgált ternyőfa törzsébe véstem, megemlékezésül azok számára, kik majdan ugyané helyen, de más időben s más sasokat fognak lesni. Miután örömittasan leshelyemet odahagytam s diadalom áldozatának még estében kihullott tollait is felszedtem volna, visszatértem Rohrmoosba intézkedéseket tenni, bogy a sasfit, a család fennmaradt tagját is hatalmamba keríthessem.— Csak annyi időm jutott, hogy hamarjában ebédelhettem, mert magunkhoz véve két favágót, Weberrel s egy Vogler nevü erdőkerülővel azonnal ismét a Rothe Wandhoz mentünk. Vogler a legifjabb, legerősebb s legvakmerőbb volt köztünk. — 0, a mint a fészket meglátta, azonnal tervünk kivitelére ajánlkozott, úgy hogy a szikla legszélső párkányán kötelet erősítvén meg, ezen egész a fészekig mászik s ott hosszú gamós botja segítségével a mélyedésbe kapaszkodik, melly alatt e fészek van. Alig volt azonban 30 lábnyi magasban , midőn tapasztalta, liogy botja kelleténél legalább is tíz lábbal rövidebb s kezei közt a kötél csavarodni kezdvén, elszédült: „Laetmira! I verlier de Verstand! I wer ganz tör m Ii!" — Segítsetek le ; elvesztem eszméletemet ; egészen el vagyok szédülve ! kiáltott fuldokló hangon. Átlátván mindnyájan, liogy más módról kell gondoskodnunk s hogy legfelebb csak száz láb hosszú létrán juthatnánk a fészekhez; ismét visszatértünk Rohrmoosba, hol azonnal két régi létrát kiigazíttattam s ezeken kívül még egy újat is csináltattam. Junius 21-én létráinkat s minden szükséges készletünket tizennégy favágó vitte a hely színére. Weber tíz emberrel a szikla csúcsára menvén, megmutatta nekik, hogyan kell majd a kötelet igazítaniok, azután lejött hozzám a két kerülővel Baaderrel és Voglerrel a szük zergeösvényre. E helyen köztünk s a sziklán álló favágók közt minden közvetlen közlekedés lehetlen volt, mert felettünk a szikla 25 lábnyira állt ki, melly tői se nem láttuk, se nem hallottuk egymást s így embereink egyikét némi távolban úgy állítottuk fel, bogy azokat is, minket is látván, köztünk mintegy élő távírdát képezzen.