Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-03-30 / 9. szám

135 Pár perez múlva azonban mind e szép remény füstbe ment, mert a királyi család a helyett hogy hozzám közeledett volna, az oufanai fensik felé vette útját, míg később az „oroszlányok kútja" felé tért azon fensíkra, hol másik öszvérem volt kipányvázva. A mély csend, melly csak hamar beállott, e hiedelmemet igazolta is, anynyival inkább boszonkodtam markomban vélt prédám távoztán, mert tudtam, hogy ott a merre mentek elegendő lakomára akadván, majd az éjjel már vissza sem jönnek többé, a mi úgy is lön s az egész éj minden eredmény nélkül folyt le. Reggel felkeresvén a forrás közelében kipányvázott öszvéremet, legkevesbbé sem csodálkoztam : csupán fejét, négy lábát s gerinczét találván, mellyekről a hús tisztán le volt rágva s e maradványokat is csak azért hagyták éhes vendégeim hírmondónak, mert a pányvakötél miatt magukkal nem vonszolhatták. Vélvén hogy oroszlányaim e pontot majd ismét fölkeresik, most itt kerestem s készítettem magamnak kedvezőbb leshelyet, azután fenmaradt öszvéremmel a duarba mentem. Átlátván, hogy azon esetre, ha két lövést akarok tenni, nagyon óvakodónak s pontosnak kell lennem, e szerint intéztem előkészületeimet. — Este egy gyalogfenyü ágai közt telepedtem meg, mellyeket elől egymásba fonva, a nyilásba két letört ágat fektettem párhuzamosan s úgy helyeztem ezekre puskáim csöveit, hogy négyszáz centimétrenyi távolba irányozhassak, csupán az agyat emelvén felebb vagy ereszt" vén leebb. A hold töltében volt, de a sivatag szele, melly ez időszakban erősen szokott fújni, könnyű felhőket hajhászott az égen, mellyek világát gyakran elfedték. Szerencsémre azonban az oroszlányok maguk segítettek e bajon s már nyolez óra előtt láttam egy kölyket lassan, minden zaj nélkül közeledni, de mert kettős lövésre úgyis el voltam készülve, ezért ezt még nem bántottam, hanem tanácsosabbnak véltem az egész családot bevárni, mellynek nézetem szerint nem sokára itt kellett lennie. Pár perez múlva csakugyan elő is lépett a nőstény oroszlány egy kölykével. Az erdő szélén pillanatig megállt, mintha gyanakodnék, de kölyke, melly éhesebb s tapasztalatlanabb is volt anyjánál, minden habozás nélkül közeledett s elkezdett enni, mire a vén is a csend által mintegy meggyőződve, hogy nincs veszély, oda ment s az öszvér maradványai mellé heveredett. Fejét hasára hajtotta, egyik kölyke mellette feküdt, a másik vele szemközt állott. Az alkalom felséges volt, de habozni már nem is maradt időm s így mindkét fegyveremet megragadva, csöveiket a kettős fegyver módjára párhuzamosan helyeztem s miután a lehető legpontosabban czéloztam volna, egyszerre szorítottam el a két ravaszt úgy, hogy a két lövés csak egyet durrant. Lövéseim eredményét eleinte a füsttől nem láthattam, de a vén oroszlánynak s egyik kölykének elfojtott hörgése jó előjel volt, mellyre nem sokára mintegy negyven métrenyi távolban mind a kettőt a gyepen hánykódni láttam. Már azt hittem, hogy lövéseimre az egész oroszlány család eltávozott s nem reméltem ez éjre több zsákmányt, a mint kilencz óra tájban a másik kölyök újra előtűnt s bömbölve a csalétekhez közeledett. A hold ez alatt a felhőkből előbújt s tisztán láthattam az oroszlányt előttem farán ülve, olly szépen, hogy lehetlen volt elhibáznom.