Vadász- és Versenylap 6. évfolyam, 1862

1862-01-10 / 1. szám

10 A fennsíktól alig egy kilomêtrenyire voltam, midőn épen a vaddisznók csapáit vizsgálván, szamarunkat hallottam orditani ; de nem aggódtam felette, vélvén , hogy talán valamelly közeledő arab csapatot üdvözöl s folytattam a kutatást. Ép egy hegyzugban jártam ekkor, a fensíktól észak felé. Alkonyat tájban egy egész konda vaddisznót láttam az északnak eső sűrűségből előtörni, de olly távol voltak, hogy üldözésükre nem is gondoltam; az éj is annyira beállott volt már, hogy — bár üres kézzel — vissza kellett térnem tanyánkra s így felkerestem ismét az útat, melly a fensikra vezetett, hol állataink legeltek. De milly nagy volt meglepetésein, midőn a szamárnak már csak hűlt helyét találtam ; míg öszvérem , kötelét elszakítva, abba egészen bebonyolodottan egy bokor mellett hevert, mellyen a kötél leszakadt vége futása közben fennakadt. A környéken kóborló arabokat hívtam most már segítségül, kikkel öszvéremet kötelékeitől megszabadítottuk ; ezután tudakoltam, váljon nem látták-e megszökött szamaramat, de egyikök sem tudott róla hírt mondani. Az ég felhőkkel volt borítva s az éj olly sötét, hogy keresését tovább nem'folytathatván , kénytelen voltam azt másnapra halasztani. Armentés nagyon későn tért vissza. Azonnal kereste szamarát s akarta tudni hova lett. Midőn elmondtam neki, hogy Martin tökéletesen eltűnt s öszvérem is már útközben volt, meglepetése ép olly nagy volt ez eset felett mint az enyém, és velem együtt azt hitte, hogy a szamarat valaki erővel lopta el, mert az sokkal nagyobb barátságban állott az öszvérrel, semhogy ezt maga hagyta volna oda. Ügy hiszem azonban — szóltam én —ha csakugyan tolvajok jártak erre, ezek mégis inkább az öszvért vitték volna el s nézetem szerint Martin valami nagyobb dúvadnak eshetett áldozatúl. De mindezen találgatások czélhoz nem vezettek s így az éjre letelepedtünk egy arab sátorban, melly a fennsíkon, tanyánk közelében volt. Másnap reggel már 4 órakor fölkelvén, elíndúltam gyanításom igazolására. Az idő szép tiszta volt, a felhők eltűntek s a hold fényesen világított. Még az este észrevettem, hogy a vaddisznók, miután a vetéseken táplálék után jártak : a hegy északi oldalán levő sürü bozótba szoktak húzódni s így vévén fegyveremet, ezen irányba indúltam, remélvén, hogy őket ép útközben lephetem meg. Tanyánktól mintegy 150 lépésnyire , újon szántott földön, a holdnak világánál nagy nyomokat pillantottam meg, mellyek a fennsik felöl balra, az említett hegyzug felé vezettek s a délkeleti hegyoldalon levő sűrűségben tűntek el. — Gyanításaimat e pillanatban igazolva láttam. Ép ekkor Armentés is utóiért s azonnal tudatván vele fölfedezésemet, a csapát tovább is követni indúltunk. A hold igen tisztán világított s alig pár lépéssel tovább már a csapást is láttam, mellyen az oroszlány szamarunk hulláját czepelte. Egy közeleső dombnak csúcsára érvén, a sűrűben ropogást hallottunk s a midőn azon irány felé fordultunk, hangos bömbölés visszhangzott mindig távolabb az erdőben. Most már bizonyos volt, hogy a szegény Martin valamelly oroszlánynak esett