Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861
1861-12-30 / 36. szám
"576 Ezen észlelés igen helyes volt, mert a sebzett madár körül mindjárt több más csoportosúlt, mellyek egy ideig mellette lebegve, mintegy kérdeni látszottak töle : mi a manót keressz te itt ? — s mielőtt tovább repülnének, pisztolylövésnyire közeledhettünk hozzájuk ; minélfogva rövid időn meg is tizedeltük őket, bár egy órai lövöldözés után lebetlen volt tudnunk, hány van közülök halálosan sebezve. — Egyetlen egy hullott le lianyattbomlok a kapitány golyójától találtan ; a többi csak sebzetten ereszkedett le s az admirál nem volt köztük, mert ez — anélkül hogy meszsze távoznék , folyvást elérhetlen lőtávolban kóválygott. Hasztalan iparkodtunk a csolnakkal megkerülni s meglopni öt, a hófehér albatros egyre roppant körben keringett, mellynek középpontja mi valánk. — Már már abban akartuk hagyni vadászatát és zsákmányaink felszedéséhez készülénk, midőn az evező matrózok egyike így szólt : „Ha parancsolnak velem, jót állok, hogy öt perez múlva azt az albatrost választhatják lövésre, a mellyik tetszeni fog." „Hogyan Charlie?" kérdé a kapitány. „Ob az nagyon egyszerű ; hanyatt fekszem a vizén mintha halott volnék s meg fogják látni, milly seregesen jönek majd reám ; de siessenek kérem a lövéssel, mert keményen vagdosnak a gazok." Akkor mint tréfadolgon nevettem Charlie találmányán, most sajnálkozással emlékszem rá. A kapitány kettős étadagot Ígérvén neki, a matróz perez alatt levetkőzött vízbe ugrott s tőlünk tizenöt lépésnyire bukott fel hanyatfekve s mellére kulcsolt kezekkel. „Ne lőjjön alant Henry, szólt hozzám a kapitány ; a posta szétcsap s könynyen —" „Sőt épen nem is fogok lőni kapitány! vágtam én közbe — im itt van fegyverem !" „Szó sincs arról, ne veszítsünk időt, im itt vannak előttünk " E gyorsan váltott szavak közben valamennyi albatros meglátta már az élő csalétket s terpesztett karmokkal és csórjukat csattogtatva készültek lecsapni reá, midőn egyszerre két lövés dördült cl; a madarak perezre mind megbuktak, de kettejük többé nem is volt felkelendő s a kettő egyike az admirál volt. Hidegvérben czéloztam ugyan, de a sárkány elhúzása után szorongó szívvel néztem az oszló füstön át Charlie felé , ki azonban sehol sem volt látható s már-már a vér állt el ereimben, midőn végre a matróz viztöl csorgó feje a csolnak közelében felbukkant. „Csak hogy itt vagyok ismét — szólt, fellökvén magát a ladikba ; azok a zsiványok szemeimet akarták kivágni, de most már túl vagyunk a bajon ugy-e kapitány, kettős adagot kapok ?" „Meglesz; de most siessünk felszedni a madarakat!" . A legelső, mellyet a csolnakba rántottunk fel, az admirál volt s képzelhető milly feszült érdekkel bontottuk le nyakáról az oda kötött lemezt, melly szivarszekrény oldalából készült s reá tüzes vassal e szavak voltak sütve :
