Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861
1861-02-28 / 6. szám
91 majomcsapat ijedt kiáltásait hallanám, mellyek valószínűleg öt megszimatolták. Ezenkívül a hely is igen kedvező volt arra, hogy itt a forróság elől magát meghúzza, mert árnyat is, vizet is talált. Vadászaim hasonló nézetben valának s Kistimah mondá, hogy már kétszer, mikor a postalegényeket ragadta el a tigris, annak csapáját a sűrűség ezen részében, az útnak egy hajlása felé látta vonúlni, hol közönségesen az akadandó zsákmányt szokta várni. — Ez emberevők, tevé hozzá, valódi ördögök s én épen nem csodálkoznám, ha most valamelly bokorból rögtön reánk rohanna. Gondosan vizsgálván lőkupakaimat, tapasztalám, hogy néhányan vadászaim közül reszketve közelednek hozzám, mert e tigristőli félelmük olly nagy volt, hogy se mmikép sem mertek elszéledni. Ketten vagy hárman még beszélni is csak igen csendesen mertek, mintha attól féltek volna, hogy meghallja őket. Végre Kistimah felszólalt s tudtomra adá , hogy ő tudna egy tervet, melly bár veszélyes, de mégis sikerülhet. — E terv abból állott , hogy én embereim egyikével postalegénynek öltözve, nap lenyugtakor, midőn a tigris leginkább keresi leendő áldozatát, mennénk le az országútra s mikor azután a fenevad cselünk által rászedve előjövend prédáját megragadandó, alkalmam leend őt karabinommal megismertetni. Ez indítványt minden oldalról helyeslések és főbillentések követték ; Chinea a dhoby s ennek embereiből is néhányan a terv kivitelére vállalkoztak, Kistimah pedig velem készült jönni, a másik postalegény szerepét játszandó. Én azonban nem akartam beegyezni, gondolván, hogy inkább akadandok tigrisünkre, ha magánosan járok utána, s ezenkül jobban érezvén magamat, ha csupán saját biztosságom felett kell őrködnöm; kellő módositásokkal végre a tervet mégis elfogadtam s visszamenék a városba, hol megkaptam a bambuszt, mellyre a postalegények levéltárczáikat szokták akasztani, hogy úgy vállukon vihessék. E bot végén vaskarika van s ezen kis érczdarabok függenek, mellyek, ha az ember szalad, olly csörgést okoznak mint a csörgetyü s a postalegény közeledtét jelentik, hogy a vele szemközt jövők útjából kitérhessenek. E gyűrűt levevém a botról s övemre akasztottam olly módon, hogy a rajta függő érczdarabkák minden léptemnél megcsördültek ; ezután rövid, Westley Richardféle kétcsövű karabinommal, pár pisztolylyal s hosszú vadászkéssel fegyverzetten, — Kistimah kivezetett az útra, arra a helyre, hol az emberevő, mint mondák, elrejtőzött. A falutól mintegy mértföldnyire megállitám vadászaimat s a kíséretemben lévő ig magam Kistimáhval s Googoolooval tovább menék, hogy a tájjal Utamat szük mélyút szegte át, mellyben egy kis pataknak kiszáradt, homokos medre kígyózott végig, míg martjait hosszú füvek, vegyülve náddal s alacsony silány tövisbokrok fedték. Balra homokos, sziklás domb emelkedék, melly hol kopár, hol sürü bozóttal benőve volt; míg itt ott vadpálma s vadalmafák csoportjai állottak.