Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-02-20 / 5. szám

70 körmei közt, midőn tanyájától távol nyilt erdőben utóiéretik. A sasok és ölyvök nem híjában kóvályognak olly gyakran a magas sziklák fölött, nem rakott ott semminemű madár fészket, sem pedig ott nem tartózkodik, hogy a magasban sokáig mozdulatlanul libegő orvmadár azt tűzte volna ki magának zsákmányul : éles érzékei olly nagy távolságból is megsejteték vele az anyjok után nyávogó vadmacska-vagy nyest fiúkat s míg amaz aggályteljes sürgelemmel futja be a vadont, hogy magának és övéinek falatot! keressen, addig a napon siitkérezni s gondtalanúl játszani szerető vadmacska- vagy az odujokból tán kibujt nyest fiúk közé villámsebességgel csap le az orvmadár s Ganymedként ragadja fölfeléamég nálánál is vérszomjasb fajzatot. Midőn pedig a kis rabló ivadék saját kezére indúl vadászni s az iíjú ösztönnek első hevében egyébre mint zsákmányra nem is gondolva, egy mogyorópejt, kis evetkét, vagy madarat meglopni készül, a fa tetejéről mozdulatlanúl lesekedő ölyv gondolatnál is sebesebben vágja be gyilkos csőrét az épen más életét eloltani készülő dúló hátába. Egyszer egy hosszabb hajtás közben mozdúlatlanúl állék helyemen, minden perczben várva hogy a haraszt megzörren s magamat egészen azon kellemes feszültségnek engedém át, miről a vadászköltö azt mondja : Bei jedem Athemzuge wartet er Dass was geschieht — midőn oldalvást tőlem jó távol egy felém közeledő barna kis állatot pillanték meg. — Hosszúkás termetéről azonnal ráismertem, hogy nem lehet más mint nyest, és ezen semmikép nem kétkedtem midőn nyakát kíváncsian nyújtogatta fölfelé, — alkalmasint a közelében kopogó harkály hollétét akarta kilesni, hogy a fára villámgyorsan s nesztelenül fölszökve azt épen akkor kapja el, midőn ez agyvelőrázkodástól csöppet sem tartva leggyorsabban kopogtatand a szúféreg laka felé, — alig hogy ezeket gondoltam, egy gatyás ölyv csapódott le látatlan rejtekéből s egy perez alatt a fióknyest hátába vésve éleit, mártalékával együtt ép olly hirtelen eltűnt; csak messziről hallék egy-egy elfojtott mekegést, melly mindinkább gyöngébb lön s csakhamar a távolban elhala. Ez idő óta jobban kezdém becsülni az orvmadarakat s most mindig némi kétkedéssel lövök rájok, melly azt kérdeti velem : valljon nem teszek-e ez által a vadtenyészetnek nagyobb kárt mint hasznot. Annyi bizonyos, hogy egyetlen vadmacska, vagy nyest elejtése által száz meg száz szárnyas és madártojás mentetik meg, mellynek a kisebb dúlók számára szükségkép eledelül kell szolgálnia. A kisebb dúlók közül , mellyek az erdőn nappal úgy mint éjjel egy iránt csatangolnak, sokat elfogdosnak még az erdei nagy baglyok is , valamint ezt nékem egy szénégető mondá, ki úgyszólván mindig a vadonban lakván, több illyen tusának volt szem és fültanuja. Talán helyén leend itt azon olvasóink számára, kiknek nem igen volt alkalmuk nyestekkel találkozni, a fa- és kövi nyest közti külömbségét följegyezni. Afanyest (Edel Marder) világos barna, fakóval vegyes szinü, igen finom szőrrel ellátott lábnyi hosszú s ökölnyi szélességű kis állat. Torkán egy világos sárga folt van, melly fannál halaványabb minél évedtebb az állat s a fiataloknál szinte rózsaszínbe játszó szegéllyel van ellátva. Téli bőréért örömest megadnak a szűcsök 10 frtot. Ellenben a testben is nagyobb kövi-nyest (Stein Marder) hosszabb sötét vagy piros barna szőrű, torkán fehér folt van félújnyi szürke szegéllyel, értékepedig csak felényi.