Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-02-20 / 5. szám

70 körmei közt, midőn tanyájától távol nyilt erdőben utóiéretik. A sasok és ölyvök nem híjában kóvályognak olly gyakran a magas sziklák fölött, nem rakott ott semminemű madár fészket, sem pedig ott nem tartózkodik, hogy a magasban sokáig mozdulatla­nul libegő orvmadár azt tűzte volna ki magának zsákmányul : éles érzékei olly nagy távolságból is megsejteték vele az anyjok után nyávogó vadmacska-vagy nyest fiúkat s míg amaz aggályteljes sürgelemmel futja be a vadont, hogy magának és övéinek falatot! keressen, addig a napon siitkérezni s gondtalanúl játszani szerető vadmacs­ka- vagy az odujokból tán kibujt nyest fiúk közé villámsebességgel csap le az orvma­dár s Ganymedként ragadja fölfeléamég nálánál is vérszomjasb fajzatot. Midőn pedig a kis rabló ivadék saját kezére indúl vadászni s az iíjú ösztönnek első hevében egyéb­re mint zsákmányra nem is gondolva, egy mogyorópejt, kis evetkét, vagy madarat meglopni készül, a fa tetejéről mozdulatlanúl lesekedő ölyv gondolatnál is sebeseb­ben vágja be gyilkos csőrét az épen más életét eloltani készülő dúló hátába. Egyszer egy hosszabb hajtás közben mozdúlatlanúl állék helyemen, minden perczben várva hogy a haraszt megzörren s magamat egészen azon kellemes feszültségnek engedém át, miről a vadászköltö azt mondja : Bei jedem Athemzuge wartet er Dass was geschieht — midőn oldalvást tőlem jó távol egy felém közeledő barna kis állatot pillanték meg. — Hosszúkás termetéről azonnal ráismertem, hogy nem lehet más mint nyest, és ezen semmikép nem kétkedtem midőn nyakát kíváncsian nyújtogatta fölfelé, — alkalma­sint a közelében kopogó harkály hollétét akarta kilesni, hogy a fára villámgyorsan s nesztelenül fölszökve azt épen akkor kapja el, midőn ez agyvelőrázkodástól csöppet sem tartva leggyorsabban kopogtatand a szúféreg laka felé, — alig hogy ezeket gon­doltam, egy gatyás ölyv csapódott le látatlan rejtekéből s egy perez alatt a fióknyest hátába vésve éleit, mártalékával együtt ép olly hirtelen eltűnt; csak messziről hallék egy-egy elfojtott mekegést, melly mindinkább gyöngébb lön s csakhamar a távolban elhala. Ez idő óta jobban kezdém becsülni az orvmadarakat s most mindig némi két­kedéssel lövök rájok, melly azt kérdeti velem : valljon nem teszek-e ez által a vad­tenyészetnek nagyobb kárt mint hasznot. Annyi bizonyos, hogy egyetlen vadmacska, vagy nyest elejtése által száz meg száz szárnyas és madártojás mentetik meg, melly­nek a kisebb dúlók számára szükségkép eledelül kell szolgálnia. A kisebb dúlók kö­zül , mellyek az erdőn nappal úgy mint éjjel egy iránt csatangolnak, sokat elfogdos­nak még az erdei nagy baglyok is , valamint ezt nékem egy szénégető mondá, ki úgyszólván mindig a vadonban lakván, több illyen tusának volt szem és fültanuja. Talán helyén leend itt azon olvasóink számára, kiknek nem igen volt alkalmuk nyestekkel találkozni, a fa- és kövi nyest közti külömbségét följegyezni. Afanyest (Edel Marder) világos barna, fakóval vegyes szinü, igen finom szőrrel ellátott láb­nyi hosszú s ökölnyi szélességű kis állat. Torkán egy világos sárga folt van, melly fannál halaványabb minél évedtebb az állat s a fiataloknál szinte rózsa­színbe játszó szegéllyel van ellátva. Téli bőréért örömest megadnak a szűcsök 10 frtot. Ellenben a testben is nagyobb kövi-nyest (Stein Marder) hosszabb sötét vagy piros barna szőrű, torkán fehér folt van félújnyi szürke szegéllyel, értékepedig csak felényi.

Next

/
Thumbnails
Contents