Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-02-10 / 4. szám

59 nagyobbára más állatok csapái már eltörlötték volt, mellyek között különösen két medvéét, sok pettyes szarvasét, vadkanét, és vadjuliét vettem észre. A mocsár túlsó oldalán valószínűleg vizet iván, alig ha ismét le nem tette tigrisünk prédáját, mert itt is voltak nyomok a fövenyen, mik körül szintén számtalan légy hemzsegett. — Két mértfölddel tovább magas füvei benőtt helyre érkezénk, hol a patak két ágra szakadt s csak mintegy 80 métre után egyesülvén ismét, magas, száraz füvei, náddal s cserjével benőtt szigetet képezett. E helyen az emberevő csapáit egy nőtigrisé s két felényi nagyságú tigriskölyöké szegte át ugyan, de az emberevőnek nyomait sajátságos alakjuk miatt még itt is megtudtuk különböztetni s mintegy ь mértföldig járván rajtuk, ezek végre eltértek a pataktól és sürü, tüskés bozót közé vezettek, hol indiai szokás szerint sorban egymás után menvén , Ösvényt csináltunk s tovább haladva, hellyel közzel ruharongyokat s a bokrokra akadt hosszú hajat találánk, mi mutatá, hogy a tigris zsákmányát ezen irányban czipelte. Uraim — szólék társaimhoz — a jelenségek mindig gyakoriabbak lesznek s nem ártana szemeinket a fegyverre szegezve, minden eshetőségre készeknek lennünk. — Ön William, maradjon hátra, nehogy hajtóink elszéledjenek; ön pedig Chineah tartózkodjék másik fegyveremmel közelemben s iparkodjék a lehető legkevesebb zajt okozni, mert könnyen megeshetik, hogy a tigrist a sűrűben alva találandjuk. Egyetlen sort képezve , mellynek élén magam mentem, haladtunk sok ügygyei bajjal a mindig sötétedő sűrűségen keresztül. A csendet körülünk csak az ágak ropogása lábaink alatt, valami jávornak távol bőgése, vagy holmi szarvascsapat bakogása, mellyek közellétünket megszimatolták s néha egyes pávának ijedt kiáltása s felrebbenése zavarta. Atigrisnek igen tisztán felismerhető nyomait követve, rögtön sajátszerű zaj ütötte meg füleimet. Megállitám a vadászcsapatot, intvén, hogy mozdulatlanul maradjanak s egyik fülemet a földre tevén, csontok törő ropogását haliám. Ezután fegyverem kupacshegyét vizsgáltam meg, váljon van-e benne por s Chineahnalc, ki másik puskámat vitte, intvén, hogy kövessen, a többinek is tudtára adtam , hogy veszteg maradjanak mindaddig, míg lövést nem hallanak. Azután a legnagyobb óvatossággal négy kézláb másztam előre. Mintegy 100 métrenyire ügygyei bajjal csináltunk magunknak utat a cserje között s minél tovább haladtunk, a csontok törő ropogása annál tisztábban volt hallható. Végre sürü bozóttal környezett vigályosra jutottunk, hol élénk sajnálattal tapasztalám, hogy nem a tigris, hanem egy nyomorúlt sakál rágódott itt holmi, húsuktól félig megfosztott embercsontokon. Halk füttyentésemre ezután az egész vadászcsapat összegyűlt körülem. E hely minden esetre az emberevő hekatombája volt, mert itt a koponyák s félig felfalt hulláknak tagjai után mintegy 83 áldozatot számláltam s pedig a mint azt a haj , ruházat, az összetört karpereczek s a benszülött nők arany és ezüst ékszereiből megítélhettük, mind a két nemből. Két nehéz ezüst karpereczet is találtunk , mellyeknek vésményeiből egyik haj-