Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-12-30 / 36. szám

"574 Ezenkívül a tapasztalás azt bizonyítja, bogy e kotyogás a madár korához képest nyersebb vagy szelídebb, mélyebb vagy magasabb. A fiatal fáczán többnyíre némán repül fel, annyira hogy, ha fényes tollazatát s kormánytollának feltűnő különbségét nem látnók, fáczántyúknak tarthatnék. — Ezek mindig némák, kivéve július és augustusban, midőn családanyákká váltak s e minőségükben veszély közclgtekor bizonyos összeliivogató hangot hallatnak, mellyel fiókjaikat intik. A fáczán a legkönnyebb lövésü szárnyasok egyike. Szárnyai teste súlyához képest aránytalan rövidek lévén, nem repülhet gyorsan s ez a vadásznak ép annyira kedvező, mint néki hátrányos. — E hátrány ellen azonban több kedvező körülmény egyesül védelmére, melly öt a veszélytől megóvja. E körülmény egyikét a talaj sajátszerűsége nyújtja, mellyen átalában vadásszák. A fáczán ép úgy, mint minden olly madár, mellynek oka van nem bízni röptében, a kutya előtt sokáig futos, míg a felrepülésre magát elszánja. Ide s tova szaladgál, cselt vet, megbukik s gyors kerüléseivel ellenét tévútra vinni igyekszik, míg végre sürü bokrozatok közé ér, hol aztán a felszállást kevésbé veszélyesnek hiszi. Egy más—gyakran még kedvezőbb körülmény védelmére a zaj, mellyet szárnyrakelésekor okoz. Bármilly gyakorlott is a vadász, lehetlen bogy e zaj kissé meg ne lepje, kivált ha közelében kel a madár s a vizsla nem állotta. — S miután illy szép zsákmány ingere már magában elegendő kevélyt előidézni, könnyen felfogható, hogy ha a hevélyhez még meglepetés is járúl, a kéz könnyen reszket s a kellő nyugalom hiával elhibázza vadját. Végrül, mi első pillanatra alig hihető, söt nevetségesnek is tűnhetnék fel, ha tapasztalás nem bizonyítaná—a madár nagysága neki inkább kedvező, mint hátrányos. Sok lövész ugyan is azt tartja, hogy kár volna az időt sok czélbavétellel vesztegetni, hiszen egykét szem serét majd csak czélt ér. Uly szerencselövés alkalmával aztán a fáczán szépen kimarad, mert a lövész nem gondolt arra, hogy nem elég őt csak szárnyalni, hanem le is kell lőni. Ezek a fáczánvadászat nehézségei s komolyabbak, mint első pillanatra látszanak. Gyakorlat és megszokás azonban hamarább segít a bajon , mint a tanleczke ; mert bizonyos az, hogy lővadászat dolgában a legjobb elmélet sem ér fel egy — vadásztércn töltött nap tapasztalásával. Az egyetlen és utolsó tanács, mellyel olvasóinknak szolgálni bátorkodunk—az, hogy hidegvérű maradjon s a fáczánra csak azon pillanatban lőj jön, midőn a földtől már több lábnyira emelkedett fel s fekirányosan kezd repülni. — Ez a felhasználandó pillanat, ép úgy mint a fogolylövésnél. IIa elhibáztuk, figyelmesen kémlendő a hely, hova lebocsátkozott s lia ez nem lehetséges, úgy tájékoznunk kell magunkat, hol lesz feltalálható — tehát a tér ismeretére van szükség. A nem szárnyalt fáczán egyenes irányban száll tovább, rendcsen három négy puskalövésnyire bocsátkozik le s nem nehéz újon fellelni ; de lia szárnyalva van, vagy a lövéstől megrettent, akkor nagy bajba kerül felkeresése. A lövéstől megrémült fáczán néha élettelen tárgyként hull a földre, de rögtön lábra kap s olly gyorsan fut, hogy a leggyorsabb kutya sem követheti. Ha aztán bizonyos távolságra jutott, valamelly félre eső csalitba rejtőzik, megbukik s meg se mocczan, ha tévútra vitt ellensége mellette elinegy. Ezen taktika a megfontolás