Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-11-10 / 31. szám

495 _ A smithfieldi vásárok lóversenyeinek példájára Angolhon egyéb vidékein is szokásba jöttek ezek. Az első versenyegyletek Garterlyben , Croydonban és Stamfordban alakultak, a versenyek azonban megállapított szabályok nélkül, rendetlenül folytak ; nem volt tekintet a lovak faj- vagy vérbeli minőségére, futhatott akármelly ló, minden különbség nélkül. Eleinte nem is voltak e czélra készült rendes versenypályák , hanem gyakran réten mezőn keresztül-kasul, épen a legnehezebb talajt választották s így eredt az Angliában divatos steeple-chase, melly nem egyéb: lehető egyenes vonalon, valamelly látható tárgyra irányzott futásnál. E versenyek ép annyi veszélylyel jártak, mint a mostaniak, sőt még félelmesebbekké váltak az által, hogy helyenkint ostorosok voltak felállítva, kik a netán lemaradt lovakat ütötték. El kell azonban ismernünk, hogy az akkori versenyeket nem becstelenítette a most annyira divatozó és sokra olly káros következésü fogadás — és gyakori csalás. A díj rendesen virágokkal telt fa harang, később ezüst harang volt s ezt az nyerte el, ki húshagyókedden legjobban s legtovább lovagolt. Innét a közmondás : E 1vitte a harangot. A versenyek ezután mindinkább fejlődtek, de az első versenyszabályokat csak I. Jakab uralkodásának végső éveiben tették közzé. О hozta Scotiába a versenyeket s ez ügy iránti hajlamát Angliába is magával vitte ; bár versenyei nagyobbára csak fogadások voltak , vagy gyorsasági próbák képtelen távolságra. Legkedvesebb versenye a croydoni és enfieldi volt. Mind a mellett, hogy az angol kanczákat török és berber ménekkel keresztezték : a nemesítés vagy épen nem, vagy csak nagyon lassan haladt mindaddig, míg Jakab helyes belátással elhatározta az arab faj keresztezését. Talán azon arab ménre emlékezett, mit egy scot templom kapott ezelőtt 500 évvel ajándokúl. Egy Markham nevü kereskedőtől egy híres arab ménlovat vett 500 fontnyi, akkorában hallatlan áron. A newcasteli herczeg azonban, úgy látszik, ellenszenvvel volt e ló iránt, mert jeles müvében, mellyet ugyanazon idő tájban a lovaglásról írt, vékony lábú, csekély tehetségű lónak mondja s ezen nézete, habár hamis volt is, olly jelentőséggel bírt, hogy annak folytán az arab mén minden angol lótenyésztőnél elvesztette hitelét. Később egy más, délkeleti eredetű mént hoztak Angliába s ezt Piacétól, ki évek múlva Cromwellnek volt ménesmestere, Jakab király vette meg. — E kitűnő szépségű állatot török-szürkének (white türk) nevezték s még sokáig emlékezetben lesz. Nemsokára ismét Helmley török lova tünt fel, mellyet az első buckinghami herczeg hozott be; ezt követte Fairfax maroccoï lova s ezek mind olly változást hoztak csakhamar az angol lótenyésztésbe, hogy már Harleigh lord, a régi iskola embere, panaszkodott, miszerint a nagyobb fajta lovak majdnem egészen eltűntek s ezek rovására mindenki csak apró, könnyű és gyors lábú lovakat tenyészt. I. Károly az előkelő angoloknak a lovakra vonatkozó szenvedélyét buzgóan pártolta s még mielőtt a parliamenttel meghasonlott volna, alapította a hydeparki és newmarketi versenyeket. О alatta jött szokásba a lovasságnál mint egyebütt is a feszítő zabola s uralkodásának harmadik évében azt is elrendelte, hogy azon lovakat, mellyek szolgálatot