Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-10-20 / 29. szám

466 mindig az a maleficz franczia jut eszembe." — Ma 18 zerge esett, néhány sebzetten menekült. • • • j Ot ödik vadásznap, szerda. Hintershöderi hajtás. Ot órakor indultunk, mert a legmagasabbra álló vadásznak jó öt órát kellett mászni, hogy állásái-a érjen — ez volt a legszebb de egyszersmind legbajosabb vadásznap, sőt ollyanokranézve, kik szédüléstől nem teljesen menttek, egyes helyek valóban veszélyesekül mutatkoztak. A többi közt volt egy húsz néhány láb széles zuhatag, melly 2—3 láb széles lejtős sziklán megtörve, legalább 50 lábnyi mélységbe függőlegesen esett le. E lejtős sziklán kellett átmennünk s egyikünket szédülés fogván el, két bordász hegyi botjai közé vetten vezette ; középre érve azonban le kellett ülnie s ülve átcsúsznia. Az én állásom a legmagasabb alatti volt s az utolsó darabon már csak négykézláb baladhattam. Egy kinyúló szirtlemez oldalán ültem, alattam 40 lábnyi meredély, hátam megett csúcsos szikla—lövésre nem épen kedvező hely ! Alig értem fel s a zergék fölöttem „kövecsezni" kezdettek, annyira hogy csak szorosan a sziklához lapúlva kerülhettem ki az omló köveket. A kilátás azonban mindenért kárpótlást nyújtott; csaknem az egész hajtást, melly egészen kopár hegyen esett, alattam öt vadászt s fölöttem egyet láthattam. A jellövés eldördült s nem sokára egyes zergék tünedeztek fel, eleinte csendesen, de pár lövés után bámulatos ugrásokkal szökdeltek ide s tova. A zerge körmei ruganyosak mint a gutta percha, a lábak idegei kötélszerüek s csak ez fejti meg a roppant ugrások lehetőségét és biztosságát, mellyel olly keskeny szirtcsúcsokra szökellnek , bol a négy láb körmei épen csak hogy elférnek. — Egy erős czáp a hajtók felé tört vissza, egy magaslaton a hajtók egyikével találkozott s gyorsan jobbra fordúlva legalább 40 lábnyi mélyen fekvő függőleges sziklafalra ugrott le, pillanatra letört, aztán nyilsebesen iramlott tova. — Három zerge pár száz lábnyi magas meredek szirtcsúcson állott, nem képzelhettem mint kerülhettek oda s még kevésbé mint fognak majd lejöhetni; sokáig figyeltem őket, midőn egy szirtdarab megett fekvő hordászom hirtelen megszólalt : „a sas! a sas!" — fegyveremet rögtön a magasba emelém, de a sas ép egy sziklahajlás megé lebbent s mire visszatekinték, a bárom zerge már eltűnt. Történt egy megindító esemény is. Gidós anyazergékre nem szokás lőni, megesik azonban, hogy még a szirt megett lévő gidót nem látjuk s az anyavadat egyes darabnak tartjuk. így lött le gróf Thun is egy anyavadat — az összerogyott mellett rögtön ott termett gidója, holt anyjához simúlt, tiz percznél tovább nyalogatta sebét s csak midőn egészen közelébe jöttek a hajtók, hallatott néhány mekegő füttyét s lassan szökdelve és minduntalan visszatekintve távozott. A begy milly éles s a hajtás milly nehéz volt, kitűnik a következőből. Szomszédom gróf Hartig s én majdnem egyszerre egy-egy zergebakot ejtettünk el s mind a kettő mintegy 200 lépésnyire egy öbölbe bukott le — láttuk mint szedték fel a hajtók s hogy mindenikünk megjegyezze a magáét, le akartunk menni, de már félúton lelkendezve kellett megállanunk, tovább nem bírtunk menni. Száz lépésnyire előttem egy vékony szirt oszlopként nyúlt fel — ha zerge jelenne meg ott ! gondolám s ugyanazon pillanatban egy erős bak ugrott fel a csúcsra a túlsó oldalról s emelt fővel és mind a négy lábával egy ponton — mint ezt képeken