Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-10-10 / 28. szám

451 kilievülten szerény útszéli korcsmába tértem pihenni s a megjelenő korcsmárosban rögtön régi arczot ismertein fel. — Ismeretségünk Sz. Tamás alól származott, hol ö 1848-ban mint régi tüzér örökös jó kedvvel sütögette az ágyúkat. Idők fordúltával, nem ő az ágyúkat, hanem az ágyúk hagyták ott öt — s több viszontagság után korcsmárosi üzletbe kezdett, megtartván még mindig régi jó kedvét és böbeszédüségét, mellyel élete folyásáról csakhamar értesültem. — Nyáron át úgymond elég jól foly a dolga s közönsége a szőlők és mezők munkás népe ; de telente jóformán csak a városi vadászokból kell élnie, kik annyian járnak erre, hogy minden vadra tiz puskás esik. Ezek be-betérnek hozzá, de az üzlet még is sovány volna, ha ügyes kis fogásokkal nem lendítene rajta. Egy pár nyúl — beszélte emberem — rendesen ott függ éléskamarámban; többnyire a városban veszem , néha magam is lövök. — Késő délután jön aztán a fáradt városi úr, panaszkodik hogy verebet se látott s resteli a dolgot, mit mondanak majd honn, ha üresen tér meg. — „Hát hiszen lia csak ez a baj —szólok én -—úgy azon épenséggel lehetne segíteni ; van nekem esetleg egy nyulam a szegen " „Micsoda? igazán van nyula?" vág közbe mohón vendégem. „Van bizon s ha tetszik " „Tyhü! ide vele szaporán!" Ekkor én szépen behozom a nyulat, de mintha hirtelen valami jutna eszembe, fejvakarva állok meg „Na s mi a baj ?" kérdi aggódva Kundschaftom. „Nagy a baj — szólok én — ezt a nyulat én már tegnapelőtt lőttem s a nagyságos asszony otthon majd megismeri, hogy nem mai lövés az istenadta " „Biz az baj egy kissé; de hát csakugyan megismerni-e rajta?" „Hogy ne, meg bizon ; aztán a szakácsné is azonnal észreveszi na de semmi (folytatom én, mintha ismét új eszme villanna fel bennem) segítünk azon is, leöletek egy csirkét s ennek vérét a nyúlba öntjük, hogy a friss vértől ollyan legyen, mintha csak imént volna felhasítva és kizsigerelve ; a csirkét pedig paprikásan készíttetem el, nem tart sokáig " „Pompás gondolat! jó lesz biz a, csak hamar hát" s több effélével, a sikertelen vadászat után kedve is étvágya is megjő Kundschaftomnak s szíves örömest fizet a nyúlért három , a paprikás csirkéért egy forintot. Hja ! a szegény embernek okkal móddal kell magán segíteni ! — Gyalogverseny egy réz indián s egy angol közt ment végbe minap London mellett, több ezernyi nép jelenlétében. — A Deerfoot (őzláb) nevü seneca-indián 5 láb 11 ujj magas szép termetű ember; míg ellenfele, egy Mills nevü ismert híres gyalogló, törpe hozzája képest. A távolság hat ang. mértföld, a futók közti fogadás ötven font volt, a nézők közt nagyobb összegekbe is ment. Az indián nemzeti szeszélyes viseletében tollakkal diszítve jelent meg, mi az érdeket még inkább növelte. Jel adatván az indulásra, Deerfoot vezetett s az első mértföld végén három öllel volt előbbre, majd ismét Mills vágott elébe s ez így ment felváltva négy mértföldön át, mikor aztán az indián megoldta a kereket s vagy negyven lépésnyire hagyta maga után az angolt, de most ez is gőzerővel dolgozott s az ötödik mértföld végén elhagyta