Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-09-10 / 25. szám

391 volt, jelenték, hogy a környéken két vadjuh-nyáj tartózkodik, mellyek egyike nyolcz, másika öt darabból áll. A megelőző esten — tevék hozzá—alig ötven lépésnyire jutottak az egyik nyájhoz s ha én eleve rájuk nem parancsoltam volna, hogy semmi áron löni ne merészeljenek , nehogy a vadat elriaszszák — könnyen ejthettek volna el belőlük kettőt is. Elővigyázatom mindenesetre jó volt, de csak már későn tudtam meg, hogy embereim szavamat nem fogadták. Embereimnek e jelentése után kiadtam nekik a parancsot, hogy másnap jókor reggel menjenek ki; kémleljék ki egész biztossággal, hova járnak a vadjuhok legelni s adják ezt azután tudtomra; sólymáraimnak pedig, kik velem voltak, meghagytam, hogy az egész napon át a tanyán maradjanak, nehogy ha szokásuk szerint nagy zajjal találnának nyulakra s túzokokra vadászni : ez által az én vadamat elijeszszék s vadászatomat meghiúsítsák. Rendelkezéseimet megtevén, álomra hajtottam fejemet, a mellyben annyi képzelt vadjuhot lőttem, hogy az Isten volna csak annak megmondhatója. Hajnal hasadtával már talpon voltam. Reggeliztünk, azután megnyergeltük lovainkat. Sok várás után végre 8 óra tájban megérkezett egyik hajtóm, jelentvén, hogy a nyolcz darabból álló nyáj tanyánktól mintegy 7 kilomètrenyire legelész. Erre öt kísérővel lóra ültem s követtük a hajtót. Lefaucheux-féle 16-os öblű, golyóra töltött fegyveremet magam vittem , a másikat pedig, melly szatymával volt töltve, kísérőim egyike hozta utánam. Húsz perczig tartó ügetés után megpillantottuk a nyájat, a mint a begynek túlsó lejtőjén legelészett s félvén , hogy lovasaimat látván majd elriad, ezeket egy közeli mélyedésben hagytam s rájuk parancsolván, hogy jól elrejtsék magukat s csendesen maradjanak, európai ruhámra burnust öltöttem. Ez előkészületek után, a helyett hogy kalauzommal egyenesen a nyáj felé indultam volna, olly irányban vettem útamat, mintha jobbra térnék, hogy így lóhátról jobb lövés essék. Ugy akartam, hogy legalább is 50 lépésre közelíthessem meg lövés előtt a nyájat, melly a mint kettőnket észrevett, pár pillanatig ránk tekintett, azután, nem gyanítva semmit, ismét tovább legelt. E módon mintegy 100 lépésnyire közeledtünk vadjuhainkhoz. Nagy kedvem volt a lövésre, de félvén, hogy e nagy távolból majd nem találok , még közelebb akartam menni. Szerencsétlenségemre azt vélvén, hogy a czélozásnál burnusom akadályomra lesz, menetközben át akartam azt vetni jobb vállamra s e mozdúlatomra, bár nem volt épen feltűnő, juhaim megriadva odább indúltak. — Löni akartam azonnal, de kísérőm ezt nem engedte, figyelmeztetvén, hogy csak lépést mennek s nem sokára bizonyosan meg fognak állani. De nem így történt, mert a vadjuhok a hegynek tartottak s midőn üldözőiket maguk mögött megpillantották, a leggyorsabb iramban törtek felfelé, annyira, hogy 25 "