Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861
1861-08-30 / 24. szám
380 csémre velem tartottak s egyikük épen San Franciscoba szándékozván leevezni, helyet ajánlott csolnakjában. Erős véd-kiséret jött velem a folyóig s ép az indulás pillanatában egy idegen levelet bízott a kormányosra, adná azt át San Franciscóban a fő hatóságnak. Útközben felbontottuk a levelet, melly, mint jól sejtők, elfogatásomat szorgalmazta. — Önkényt érthető, hogy e levél soha sem ért rendeltetése helyére, hanem apró darabkákra tépve úszott szét a víz színén. „Egy ideig a szigeteken tartózkodtam s csak akkor jöttem elé, midőn hallám, hogy a csapatok eltávoztak. Illykép megmenekültem s most ím itt vagyok. " Fred English gondolatokba merülve ült ezután a tűznél, míg valamelly megjegyzésre feleszmélve — folytatá : „A californiai életről s arról gondolkoztam, milly roppant sok bajt, nyomort, kínszenvedést áll ki az ember azért az érczért, mellynek i 11 semmi értéke. — Mit kaphatni érte ? Barmecidák lakomáját Szardanapáli áron, — kényelmet nem , e szó nem vándorolt ki Angliából. Hazát nem, e szó a telepéletben ismeretlen. Jó barátokat nem, egészséget, élvezetet sem. „Beszéljetek nekem a rabszolgatartás ellen! Van-e kegyetlenebb gazda a szükségnél ? Nem szivtelenebb ennél sem Egyiptom hajdankori zsarnoka, sem a virginiai rabszolga-őr, sem a gyári felügyelő, sem a honi kőszénbányák ispánja. Megbetegedni itt annyit tesz, mint meghalni, nem dolgozni annyi, mint éhen veszni. Sőt hány ember halt éhen az arany kincscsel tarisznyájában ! „Ezen átkos érez felfedezésének első éveiben milly tömérdek nép tódúlt vakon s az élet szükségeivel el nem látva a hegyek közé s százanként dőltek ki ében szomjan és vesztek el, míg az áhított arany, lábaiknál hevert ép olly hasznavehetlen, mint Crusoe ezüstje szigeti lakában. „Emlékezem, egy estén egyedül jöttem le a hegyek közül s egy ember csontvázára akadtam, ki lefeküdt és meghalt, éhen-e vagy betegen — ki tudja, ki törődött vele ? A farkasok felfalták búsát, széthurczolták ruháit — s ott a fehérült csonthalom közt elszórtan hevert kincse, ragyogva, mintegy gúnyáid hasztalan munkájának. Szentségtelen zsákmány volt az, de temetési díjúi elvettem s hagyományosaúl tekíntém magamat." Fred English még egy napot velünk vadászva töltött s szívélyes ebéd után búcsút vőn. Pár hétig aztán vadásztunk még Wilsonnal s az esős évszak kora beállása Sacramentoba visszatérni kényszerített. Németországi vadászatok. I. Nyulakra. (Folytatás.) Főszabály, hogy a vadászok cssk addig lőjjenek a körbe, míg az átellenben levőktől még megfelelő távolban vannak; a mint azonban a kör mindinkább szükül s az erre vonatkozó jel megadatik : szoros kötelessége mindenkinek bevárni, míg a rá jövő nyulak a hajtók s vadászok közt kitörtek s csak ezután szabad lőni rájuk. —A