Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-07-30 / 21. szám

324 volt legkellemesebb. A párducz rendesen csak éjjel hagyja el tanyáját, honnan öt napközben csupán nagy éhség űzheti ki. Ha pedig éhes, úgy rendkívül vad és gyors mozdulatú is. Jól tudtuk, hogy az állat közelünkben lappang, de lehetlen volt öt meglátnunk. A szél tőle fútt felénk s e vadnak ismert különös erős szagát hozta felénk, mi határozott jele volt annak, hogy közelünkben kell lennie. De hol van hát? töprenkedtem ; tán lesben áll reánk ? Szemei talán átlátnak a fütengeren , mellyen a mieink'nem ? s ha igen, tán ép e perczben készül ugrásra ? „E közben, bölénybikánk ostobán állott falkája előtt, tőlünk alig harmincz lépésnyire, legkevésbé sem sejtve annyi félelmes ellenséget — s épen midőn előle akarnánk rejtőfeni, fünyíláshoz értünk s ezen végig tekintve, roppant nagy nőstény párduczot láttam meg, kis kölyökkel oldalán. A vad ugyanazon perczben látott meg minket, a mint az általunk okozott neszre fejét gyorsan felénk fordítá. A bölényt leste volt olly feszült figyelemmel, hogy közelgtünket nem vette észre. A mint rá tekintettem, úgy tetszett, mintha a határozatlanságnak valamelly különös jelét olvasnám pofáján. О is a keresettnél több zsákmányra lelt s nem tudta, mellyiket támadja meg elébb. Hosszú farkát jobbra balra csóválta s szemei tüzeltek, mialatt határozgatott. Én azonban felmentém e fáradságtól s kevesebb idő alatt, mint mennyi e szavak leírására szükséges, golyót küldöttem fejébe, melly befejezte zsákmánykereső pályáját. Aboko a parduczkölyket vette czélba s lőtte le." Egészen új s nem érdektelen az elefántvadászat leirása, mint azt a Fan kannibálok gyakorolják ; pár illy vállalatban maga Chaillu is részt vett. Nem bír ugyan a valódi s méltányos vadászat jellegével, de épen nem veszélytelen s épen Chaillu ottlétekor is megfogott és lábaival tiport össze egy embert a neki bőszült állat. A mód körülbelől a következő : — az erdők mindenfelé tele vannak kúszó növényekkel, mellyek a fák sudarairól vastag szalagokban lógnak le. A bennszülöttek e növényzetet sok üggyelbajjal letépik s összekötik vele a fák törzseit ollyformán, hogy a fonadék terjedelmes hálózatot képez, melly nem elég erős ugyan elzárni a rohanó elefánt útját, de egy ideig még is feltartja a bele bonyolódott állatot. Ez, a vadászok által felriasztva s a rendesen jól megválasztott hálózatos hely felé űzve, vakon rohan neki, átszakítja s bele keverődzik. Üldözői, mihelyt látják hogy hasztalan iparkodik a lábai körül tekerődzö fonadéktól menekülni, minden oldalról megkezdik a támadást s hátúiról, jobbról, balról, fák tetejéről nyílzáport és hajítható dárdákat küldenek a szegény áldozat testébe, míg sebeitől kimerülten s védelemre vagy menekülésre egyiránt képtelenül összerogy. Gyakran megesik azonban, hogy maga az üldöző vadász is bele bonyolodik a kivetett hálóba s a boszútálló vad irgalmatlanúl összetiporja. Egy más — kevésbé biztos de nem is olly veszélyes módja az elefánt fogásnak az, hogy szögekkel kirakott szálfát kötéllel függesztenek rézsút olly fákra, mellyek alatt az elefánt valószínűleg elmenend ; míg a kötél végét alól akép húzzák át a fák törzsein, hogy ez a vad lépésétől megfeszülve a szálfát megbillenti s ennek lezuhanó nagy súlya az állatot leüti lábairól s gyakran keresztcsontját is eltöri. A Fan törzsbeliek nagyon szeretik az elefánthúst, már csak változatosság kedvéért is, rendes eledelük szolgáik vagy ellenségeik húsa lévén. Chaillu azonban na-