Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-07-20 / 20. szám

310 ez, valamelly ingerlett kutyáéhoz hasonlóval; mire mély, hosszú, dörgő hang következik , melly egy-egy percznél tovább tart s az erdő felvert viszhangjától sokszorozva, közelgő zivatar mennydörgéséhez hasonló. Meg vagyok győződve, hogy egyszer három mértföldnyi távolságról hallottam ezen ordítást. A vad megjelenésének iszonyatossága e perczben — minden képzeletet meghalad. Látásakor megbocsátottam a bennszülötteknek, hogy babonás rémület lep el közülök sokat s nem csodáltam többé a borzasztó gorilla-történeteknek a négerek közötti divatját, miután a bensőbb részekben, hol a lőfegyver még egészen ismeretlen, mint például az Apingi törzsnél, e szörnyű állat korlátlanul uralkodik az erdőkben. Lőfegyvert már használó törzseknél a gorillavadász főszabálya, hogy lövését az utólsó perezre tartsa. Tapasztalásból tudják , hogy ha a lövés eldördült s a golyó nem halálosan vagy épen nem talált, a felbőszült állat okvetlen megrohanja a lövőt s e roham ellen nincs védelem vagy menekvés. Egyetlen csapás e karmos talppal s a vadász belei kitépve lógnak, vagy mellcsontja van betörve, vagy feje összezúzva. Újra töltenie késő, futnia hiú kísérlet. Voltak négerek, kik hasonló esetben bevárták a gorillát s a kilőtt fegyverrel mértek rá csapást. De csak egyszer üthettek; következő perczben a roppant kar iszonyatos erővel zuhant le reájuk s fegyver és koponya egyetlen csapással össze volt zúzva. Azt tartom, nincs fenevad mellynek rohama veszélyesebb legyen a gorilláénál, mert ez két lábon szemközt áll vele s fegyverül két karját használja, mint ezt az öklöző tenné — csakhogy amannak karjai hosszabbak s mérhetlenül erősebbek, mint a legerősebb boxeréi. Továbbá a gorilla az erdőnek csak legsötétebb s legsűrűbb rejtekében található , hol részint a homályosság-, részint az összefonódott ágbogak miatt, csak néhány lépésnyiről biztos a lövés. Ez is egy oka, miért kell a gorillavadásznak a dühös álla tot bevárnia. A gorilla kurta közönként közelit s meg- megáll, mialatt ördögi orditásába tör ki s széles mellét veri, mi úgy hangzik, mintha a nagy dobot ütnék. Néha le is ül s bőszülten pislogva ellenére , verdesi mellét. Járása totyogó , mert hátsó lábai roppant testéhez képest aránytalan rövidek. Karjait hintálva lógázza magát — s nagy hasa, golyógömbölyü feje, melly a törzshez a nyaknak alig valami nyomával tapad, izmos hosszú karjai, vad külseje : mindez a közelitő totyogást rémületesen ezudarrá teszi. Egyúttal mélyen fekvő szürke szemei gonosz kifejezéssel pislognak ; pofabőre utálatos vonaglással ránezolódik össze; felvont keskeny ajkai alól a hatalmas álkapezák fogai vicsorognak ki, mellyek az emberi testet piskótaként morzsolnák össze. A vadász meg sem moczanvaáll ekkor készen tartott fegyverével s gyakran öt végtelen perczig is — s növekedő idegzetességgel vár a perezre , melly őt e függő helyzettől megmentse. — Végre itt az alkalmas pillanat, arczához kapja a fegyvert, mellbe czéloz, elnyomja a ravaszt s helyén állva marad ; futnia fölösleges volna, mert vagy meglőtte ellenét, vagy nincs mód menekülnie — s szerencse, ha egész életére megbénítva szabadúl meg tőle, minő vadászt nem egyet láttam a külsőbb falukban. Szerencsére a gorilla élete nem SZÍVÓS ; mellébe jól czélzott lövés biztosan kivégzi. Szétvetett karokkal bukik arczára s páráját félig ordító félig sikoltó halálkiáltással adja ki, melly a vadásznak biztosságát jelenti ugyan , de egyszersmind emberi haldoklás hangjával cseng soká füleiben. Az emberiségnek e lappangva emlékeztető árnya az , mi a gorillavadász hevélyét tetőfokra emeli."