Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-06-30 / 18. szám

287 Erre magunk is utána mentünk, hogy ebeink segítségére legyünk s alig pár lépést tevén, azonnal egészen közel magamhoz haliám a zsibajt, mellyet a felbőszült kan okozott. Aczélhegyü golyóm összezúzta állkapczáját s erre elkezdett hánykolódni s bőgni mint akár egy bika ; azután egy árokba rogyott. Hallali kiáltásomra ebeink is azonnal ott teremnek a vadkannál, melly azonban újra fölkerekedik. Lőnöm lehetlen volt ; az ebek csomóban neki rohantak, ez pedig magával ezepelte őket mintegy 60 métrenyire, hol újra szembeszállt velők, de nem árthatott nekik, mert zárt csapatban fogadták támadását. Most sietve ismét töltöttem s üldözését folytatni akarám. Egyszerre azonban alig 20 lépésnyire a sűrűség szélétől megpillantom ellenemet s bár tisztán csak fejét láthattam , újra egy golyót küldtem utána. Erre gyorsan mint a villám nekem fordúlt. Csak kissé térhettem már félre előle; nagyon is kissé, mert mellettem elrohanva, agyarát bal térdembo vágta, hogy hanyatt egy bokorba zuhantam. Felkelni sehogy sem valék képes s olly fájdalmat érezék, hogy azt hittem eltörött a lábam. De most jött még csak a haddelhadd: a dühös kan újra felém tartott s magam, azt hívén hogy veszve vagyok , segítségért kiáltottam. Szerencsémre azonban ellenem, valószínűleg méltósága alattinak tartván velem többé bajlódni, elhaladt mellettem a nélkül, hogy csak érintett is volna s visszatért a helyre, hol az imént lőttem volt reá. Ezalatt Piot lélekszakadva sietett segítségemre, mert azt hivé , még mindig a kannal küzdök. Nem tehetvén egyebet, megmutatám neki az állatot a mint vagy 25 lépésnyire tőlem járt kelt dühében. Piot fegyvere csütörtököt mondott, mire átadván neki az enyémet, ezzel két lövésre, az egyiket húsz, a másikat tíz lépésnyi távolból sütvén reá, véget vetett e rút állat éltének. Erre azután engem is, meg a vadkant is ugyanazon kocsira raktak embereinek s visszavittek a városba. Térdem s czombjaim egészen be voltak mázolva fekete vérrel—melly azonban szerencsémre nem az én vérem volt. — Mindemellett két hétig feküdtem ágyban. Jelenleg már mankók nélkül járak, de lábaim csuklyói még igen merevültek, s legnagyobb reményem az, hogy az í s è r e - i zuhanyfürdök, mellyek 1860-ban olly nagy hasznomra voltak. 1861-ben is csak helyreállítandnak. A vadászatról azonban még semmi esetre le nem mondok, de még ha mindjárt négy kézláb kellene a vad után járnom sem mondanék le róla s reménylein, hogy mit az idén mulasztottam, halsten életben tart esztendőre bőségesen fogom pótolhatni. Várván tökéletes felépülésemet, egyelőre jó öreg burgundival öblögetem torkomat s kérlek téged is, hogy ezt cselekedvén, kövesd velem ama bölcs tanácsot ; Nous n'avons q'un temps á vivre, Amis , passons le gaiment !