Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861
1861-06-30 / 18. szám
277 hon követ fejteni. Hazafelé tett utamban Nye kunyhójánál, hol most t. i. Marys ville áll, amerikai tiszttel találkoztam , kit kormánya a végre küldött ki, szervezne csapatot az éhenhaló kivándorlottak segélyezésére. Egészségem ekkor már ép erős, de zsebem lapos volt mint Falstaffé — s így a csapathoz csatlakoztam, még egyszer viszszatérendö a hegyek közé. Mondod talán, hogy „görgő kövön nem terem meg a moh", de én viszont a mondó vagyok , hogy „a gördülő kerék sohasem rozsdásodik meg" s én részemről inkább óhajtók elkopni, mint megrozsdásodni. A fizetés nem nagy csalétek volt ugyan : havonként 150 dollár és élelem, t. i. olly húsdarabok, melly eket valamelly levágott tehénből vagy borjúból bowie-késiinkkel leszelve, fanyárson sütöttünk meg, só és kenyér nélkül; aztán meg víz, ha t. i. valahol forrásra vagy folyóra bukkantunk , mi nem mindennap történt. Nem a fizetés , de a kalandvágy s a vad hegyiélet szeretete bírt ezen elhatározásra; na de Istenemre, volt is mindkettőből részünk. Éjen át nedves torokkal kötöttünk alkut s másnap reggel a kormánynak adtam el lovamat, melly azonban használatomúl maradt ; indulásunk előtt pedig pénzemet a kunyhóban biztos kezekbe tettem le ; visszatértemkor legalább nem hiányzott belőle több — száz dollárnál. Csapatunk tizennégy emberből állott; kétségbeesett ficzkó valamennyi, beillettek egyenként akár az őrültek házába, akár gladiatoroknak, és se emberrel, se ördöggel, se kígyóval, se fenevaddal nem gondoltak; egyikük olly hidegvérüen kanyarított el horogvesszejével egy csörgőkígyót lábai elől, mint ha csak valami földi giliszta lett volna. Tetőtől talpig fegyverben utaztunk s Potter kunyhójához érve, ott egy falka szarvasmarhát találtunk, mellyet számunkra előre hajtottak oda s tartottak kerítés közt ; szilaj volt valamennyi mint a vércse s bár a hosszú éhség megviselte, de azért nagy hajba került összetartásuk s kettejük úgy átszökött az öt láb magas erös korlátfán, hogy jobb ugró vadászlovat se kívánnék magamnak. Utazásunk épen nem volt mulatságos ; na de, gondoltam, kiheverjük ezt is s vén korunkban jó lesz róla kandalló mellett regélnünk — alkalmasint hitetlen hallgatóknak. — Nézz csak — szólt hirtelen Wilson — nézz csak ama világosabb vonal irányába a láthatáron s látni fogsz több példányt ama kujtorgó ördöngös farkasokból. Lyukassz át egyet vagy kettőt, ha szerét ejtheted. En czélba vettem már egyet s mindjárt beadok neki. Durr ! Durr ! szólt mind a két puska s ezzel oda siettem az elejtettekhez , bár Wilson eleget mondta, hagyjam ott rothadni a büdös állatokat. A Cuyoté kis fajú s czudar gubanczos bundájú farkas ; ha rá gondolok, a rókát kiválóan gyönyörű vadnak képzelem. Wilson friss pipára gyújtott s mélázva hevert a tűznél mire visszatértem. — Ez tehát az első farkasod, mert remélem nem menté meg bőrét s ez eszembe juttatja, hogy az említett vállalat alkalmával nagyszerű fekete farkast lőttem, mellyet pedig négykézláb mászó indiánnak néztem volt. Úgy sem lett volna baj, mert hiszen ez is, az is rabló tolvaj ; de így jobb szerettem, mert legalább pompás bőrre tettem szert. — Uti rendünk ez volt: kémszemlére lovas ember járt elől , aztán jött a csorda jobbra balra egy pár lovassal; ezeket követte végre a csapat többi tagja, az 18*