Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-06-10 / 16. szám

247 vándorló ivadékverseny nyertese, a már tegnap kiemelt Jaj állításunkat ma szép fu­tásával igazolta s nem is kerülhette ki figyelmét a szakértőknek e sokat igérő fiatal kaneza szép arányos testalkata, mellyben a jó versenyló minden kellékei majdnem еёУ pillanattal felfedezhetők. Hosszú de erőtelje§ lábai s feltűnő könnyűsége remélnünk engedik, hogy a pesti gyepen kezdett diadalaihoz nem sokára több győzelmet is csa­toland. — A vadászversenyben Árpád, mint tegnap a Hack-Stakesben, ismét csak a futás elején állotta a sarat s ereje mindig csökkenvén, visszatartva, lépésben ért a nyerponthoz. — Alborak ma nem tett ki magáért s messze maradt az izmos mokány Caesar mögött, melly játszi könnyűséggel jó kedvüen futott. A Károlyi tétversenyben roppant érdekkel nézte a közönség a három ló derék­futását, melly Lanchester és Peeress holt versenyével végződött. A második császár­díjban Chalili, mint a bécsi gyep ugyanezen versenyén, hatalmasan küzdött D. Mi­chellel, még pedig a végeredményre nézve hasonló sikerrel. — A handicap nyertesét Claudiust ereje, szép arányai s kifejlett izmossága feltűnővé tették, annyira hogy ez, valamint Lady of the Lake is, izmos egészséges alkatuk s kitartásuknál a jövő évi császárdijaknak hihetőleg hatalmas pályázói lesznek. Vándorló ivadékverseny. Futhat minden 1858-ban elletett ló ; az aláirás köte­lez a bécsi, pesti, székesfejérvári és pardubitzi versenyekre. — Tét 150 forint, bánat 50 for. annyiszor a mennyiszer. Bécsben 3/ 4, Besten 1, Székesfej érváron l !/ 4, Pardu­bitzban 1 ^ Fóton 2 mértföld. — Teher : Bécsben 92, Pesten 96, Sz.-Fejérváron 100 ? Pardubitzban 104, Fóton 108 font. — Kanczára és heréltre mindig 3 fonttal kevesebb. Egyszeri nyertesre 3 fonttal, kétszeri nyertesre 6 fonttal több. 15 aláirás vagy nincs verseny. — Ha nincs ivadék, nincs bánat. Gr. Pálffy Pál sga m. Jaj, ap. Weatherbit 93 f. Benson 1 Gr. Hunyady József sga k. Ruby, ap. Frantic 93 f. Loncstaff 2 В. Betlimann Sándor p. m. Major Williams, 96 f. Lowe 3 Id. gr. Henckel Hugo p. m. Lancaster, ap. Epbesus 96 f. O'Connor О 18. aláirás után bánat; öt kaneza meddő, kettőnél a kötelezettség megszűnt. Sikerült csomós indulás után vezetni Jaj kezdett, második M. Williams, har­madik Ruby, negyedik Lancaster. A derék kis sárga Jaj, előnyét folyvást megtartva vígan jött befelé s bár a negyedik fordulón túl, a jobb oldalon második helyre fel­ment Ruby kissé szorítani kezdte, de ez alig egy-két másod perczig tartott s Jaj még előbbre szökelve, minden biztatás nélkül ért be elsőnek ; 2-ik a keményen vert Ruby, M. Williams harmadik, utolsó Lancaster. — T. ny. 1280 for. Gr. Károlyi István megújított tétversenye 5000 for. Bel- és külföldi minden mén és kanczának 1854-töl 1863-ig bezárólag, azaz 10 évre biztosítva. — Távolság 2\ angol mfld. — Tét 500 for.; bánat 200 for. — A második lóé 1000 for. Gr. Bremer áé. p. m. Lanchester, ap. Voltigeur 108 f. O'Connor . . . . -| 1 Gr. Zichy Aladár 6é. р. к. Peeress, ap. Chanticleer 115 f. Metealf . . . -| 2 Hg Eszterházy 3é. vp.k. The Lady of the Lake, ap. Teddington 85 f. Benson 3 Hg Liechtenstein Ferencz 5é. vp. k. T h a n e , ap. Stockwell 111 f. Parkins . О Bánat : Beduine, Gladiolus, Gaspard, Compromise. Thane nagyon sebesen kezdett vezetni, utána pár ló hoszszal Peeress , a két hátulsó Lanchester és Lady of the Lake. — így mentek el először a bírópáholy előtt /

Next

/
Thumbnails
Contents