Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-05-20 / 14. szám

215 Csaknem egész vérebek voltak s meglehet, hogy maguk idejében pár négert fel is faltak ; most azonban irántunk szelíden s a vad ellen derekasan viselték magokat — A puma egész éjjel zsákmány után kalandozván, az ebeket a ranchero házán túl nem messze már nyomra vezethettük s követtük is őket több vadzabbal benőtt dombon át, míg egy sürü csalitos mély völgyben nyomát vesztettük a vadnak; a vérebek azonban ismét szimatra kapván ezt felvették , megtalálták, szemre hajtották s végül egy fára kergették fel. — Mire oda értünk, a puma egy vastag ágon hosszant nyúlva, farkával szünet nélkül jobbra balra csapkodott s lassú morgásközben felvont felajka alól fogait láttatva, mutatá hogy roszban töri a fejét. —Levettük vállunkról fegyvereinket s néhány golyót küldénk beléje, mire a vad lefordúlt az ágról, de még előlábaival kapaszkodva néhány másodperczig igyekezett magát fenntartani, aztán az alólról felnéző kutyák közé esett, mellyekkel egy ideig még küzdött, és marakodott és karmolt, és morgott, és harapott, és büdös volt, mint egy zsák kandúr. — Azonban még halálos küzdelme közt is, mellynek végét mi vadászkéseinkkel siettetők, karmait az egyik kutyába vágta, míg a másikat fogai közé kapta, de kimúlt mielőtt haraphatott volna. — Bőrének enyémnek kellendett lennie, de elég könnyelműen ott hagytam a rancheban azon vett ígérettel, hogy majd utánam küldik , és soha sem láttam többé. Visszatérve, ebéd, pipázás s enchre-játék után elhatároztuk, hogy a háztól néhány száz lépésnyire medvét ejtsünk kelepczébe. — Egy vén muskétát megtöltöttünk óndarabbokkal s erősen egy fához kötöttük olly helyen, hol a medve megfordúlni szokott ; aztán a puska ravaszához madzagot kötve , ezt ismét egy más fához vontuk át olly czélból, hogy a medve ezt érintvén, maga húzza meg halálharangját. — (E módot a mi máramarosi népünk is gyakorolja, mint az e lapok 1857-ik évi folyamának 345-ik lapján le van írva. Szerk.) Eközben beesteledett s mi a kandalló körül ülve, mélyen beleereszkedtünk a lóra vonatkozó beszéd kimeríthetlen tárgyába : — mint kell a lovat megtörni, idomítani , megülni, lovagolni ; beszéltünk sarkantyúról, zabláról, kantárról, rövid és hosszú kengyelről, mustanglovakról, ügetőkről és ugrókról, fekete lovasokról és angol jockeykról, midőn — Durr — ! Letettük pipáinkat s szótlanúl néztünk egymásra, ollyforma érzéssel és gondolatok közt, mint midőn megtévedt idegen nyitogatja vendéglői szobánk ajtaját reggeli három óra tájban.— Mindenki úgy vélekedett, hogy talán jó volna, havalaki kimenne s megnézné miben van a dolog, de senki sem mozdúlt, senki sem vállalkozott. Reggel elbocsátottuk az ebeket s mi is lementünk a bizonyos helyre , hol a muskétától húsz lépésnyire ott feküdt elterülten a medve, olly élettelen mint egy koporsószeg. — Volt ís aztán divatja a medvehúsnak s ettünk belőle az nap reggel, délben és este. — A medvetalp túltesz a strassburgi pástétomon, bölénypúpon s egyéb inyénczfalatokon; tudnom kell, mert olly entréeket ettem én már, minőkről Lide vagy Soyer soha nem álmodott. — Mit mond ön példáúl a csörgő kigyóhoz aux fines herbes; a fiahordóhoz (opossum) au naturel ; a kangoroofark-leveshez ; a sült papagályhoz s az antilope-szelethez ? — nem is említve a déli szigetek vad népeinek konyháját; nem értem itt azonban a spékelt csecsemőket.