Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-05-20 / 14. szám

212 fehérneműt ; bársony kabátja szorosan fekszi meg derekát ; lassoja a nyeregkápára van csavarva, melly nyeregnek ezüsttel arannyal ékesen kivarrt takarója csaknem az egész lovat elfödi, azonban majd olly nehéz mint maga a lovas.—A mexikói zab­Iának roppant feltartó ereje van, mert nem álladzó láncczal, hanem súlyos vasgyü­rüvel van ellátva, melly az egész alsó állat befoglalja s legkisebb érintésre a sebes vágtató lovat is hirtelen megállítja, miért is a californiai lovas mindig könnyű kézzel s lazán eresztett kantárszárral lovagol. Az egész készüléket hetvenöt dollárra becsü­löm, a lovat huszonötre, magát a lovast na ezt nem sokra, hadd menjen. Ej be csinos egy teremtés volt ez a mellettünk elment leányka : váljon kinek a pénzéből kerülhetett ki ékesen nyergelt ponija, ruhája, kalapja, ékszerei? Na de ez nem a mi gondunk. Emberségemre mondom, itt jő Chinai Jancsi ama ló fölött, (nem mondhatom hogy lovagol) s varkocsa ép olly hosszú mint lova. „Hohó Jancsi, felakasztanak a miért azt a lovat loptad!" „Yes! G— о— od!" feleli ő mosolyogva, azt hivén talán, hogy mintléte iránt tudakozódom. —Aztán jő egy csomó amerikai; szőrös bozontos aranyásók, kiéhezett gebéken, néhány tengerész öszvéreken, mustanglovakat ülő ficzkók, egy két califor­niai nő háttal a nyeregkápa felé, ponykat lovagló mindenféle nép — amott pedig, akármi legyek az egy angol hazámfia s a mi több vadászember, vagy én nem tudom a rókát a nyúltól megkülönböztetni. —Az a könnyüded ülés a nyeregben, az a lazán lelógó láb s otthonosság a lóháton : mindez csak annak lehet sajátja, ki sok évet töl­tött bőrnadrágban s megszokta a hazamászást a kimerült lovon. Megszólítom, felel s nem sokára kész a barátság. — Jön még több csapat yankee mindennemű és alakú járműben, de többnyire könnyű ügető szekérben, melly elé iszonyúan kövér ló van fogva. Itt vagyunk végre s miután elhelyeztük lovainkat, belépünk a roppant faépü­letbe, melly a viadal színhelyéül szolgál. A belépti díj három dollár s most letelepe­dünk a karzaton. — Mindenféle ország és nemzet fia ül és bámul körülünk s kizáró­lagos divat a tarkaság. Lássuk csak azt a programmot. — A hegyek közt imént fogott bikákat igér ez — s halljuk is már azokat haragosan bőgni és tombolni. — Most három nyúlánk me­xikói ficzkó szabályszerű viador jelmezben lép a fövényre s perez múlva gyönyörű vad bika rohan az amphitheátrumba. — Egy pillanat s már támadói között áll; ekkor Ö támad, de a viadorok oldalszökéssel kerülik el szarvait ; még egy pillanat s a bika égető nyilakkal van elhalmozva. — Egy ingerlő döfés s a vad állat bőszülten áll a kö­zépen.— Az egyik boldogtalan ficzkó oldaldöfést kísérel meg, de olly rúgást kap, hogy rögtön hanyatt esik ; aztán jő a leszúrás pereze s a minden bikaviadal végjele­nete , melly már számtalanszor leírva nagyon elkopott tárgy. A fövénytér ismét megürül s egy szekeret tolnak be, mellyen egy ketrecz, a ketreezben pedig egy nem rég fogott szürke medve van, egy két mázsán fölüli ször­nyeteg; nem talán olly jó indulatú játékos kis állatka, minő a Regent Parkban elveszi a bot végén odanyújtott szilvát ; nem is ama hizott barna lusta dög, melly széles há­tán hentereg a kalitkában és senkit sem bánt ; de még olly fejér példány sem, melly

Next

/
Thumbnails
Contents