Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-04-10 / 10. szám

149 Az erdészeti magyar irodalom ügyében. ш. Tápio-Bicskénél történt 1849-ben, hogy az akkor irányunkban nem igen atyafiságos horvátok vagy kilencz ágyút vettek el tőlünk. — A mennyire emlékszem, jól láttuk mi ama vészcsapat közeledését, miután azonban nekik is barna kabátjuk, fekete keresztszijuk volt, azt hittük, hogy ők saját — valami őrjáratról visszatérő embereink. Szokott gondtalansággal beszélgetésnek eredve néztük közeledésöket s csak akkor nyilt meg szemünk, midőn az ellenség jól irányzott puskagolyói jobbra balra halált szórtak. —A mozdonyok a mogyorótörés közben — érts puskatüzelést — megfutamodtak, 9 ágyú az ellenség kezeibe került s mi — ezen kivid vagy húsz tüzért és a szétugrasztott bakák közül is nem egyet sirattunk ! — Gyakran járunk így a közönséges életben is, ha a „

Dolce far niente" kedvéért a látszatot örömest vesszük valóságnak, mihelyt abból azon édes megnyugvást meríthetjük , hogy miután mások izzadnak érettünk, mi még tovább is alhatunk. Vagy máskép jártunk e az úgynevezett „magyar" erdészeti egyesülettel? — Maholnap tiz éve lessz, hogy ez egylet az országban megalakult, magát — Lucus a non lucendo — magyarnak nevezvén ; és mi majdnem tiz évig hittük , reméltük , örültünk rajta, hogy már most végre valahára magyar erdőszetünk is lessz ! — De valamint a horvátok barna kabátjai 9 ágyúnkba kerültek, ép úgy vesztettünk az egylet szemfényvesztő „magyar" czime miatt majdnem tiz esztendőt, mellyet ha ez irányban tevékenyen töltünk, az 1861. év nem lep vala meg ebbeli pályánk kezdetének kezdetén ! Nem vizsgáltuk, honvédszivek dobognak e ama barna kabátok alatt s nem néztünk eléggé közelről azon szándék szemei közé, mellyet az erdészegylet „magyar" czégével betakart. — Ez vala hibánk e két esetben s mind a kétszer elég keservesen lakoltunk meg érte ! Mikép azonban a tápio-bicskei kudarczot, tévedésünket észrevévén és tájékozván magunkat, fényesen megbőszültük vala, úgy e második csalódásszülte veszteséget is helyreüthetjük, ha eddigi közönyünkből kibontakozva, erős kézzel ragadjuk meg az eszközöket, mellyek czélra vezetőknek mutatkoznak ! Mindenekelőtt arra nézve kell tisztába jönünk, váljon remélhetünk-e a magyar erdöszet megalapítása ügyében valamit a magyar erdészeti egylettől, a mint az most fenáll s jogos volna-e ebbeli várakozásunk — és ha nem, mi lessz hát a teendőnk, hogy e czélt más biztosb uton mielébb elérhessük ? Hogy e kérdések elsejére megfelelhessünk, szükséges az úgynevezett magyar erdészeti egylet megalakulásának történelmét néhány vonással vázolnunk ; a czélt mellyet az maga elejébe tűzött és eddigi működését szemügyre vennünk. 1851. elején néhány erdész ismételve összejött Győrött, hogy ott — feltüzelve a cseh, morva, felső ausztriai és galiziai erdészeti egyletek nem rég azelőtt történt megalakulása által, egy magyar erdészeti egylet alapításának mikéntjéről tanácskozzanak ; mert ebben vélték feltalálhatni az eszközt, mellyel majd az erdőgazdaságnak