Vadász- és Versenylap 5. évfolyam, 1861

1861-03-30 / 9. szám

142 német nyelven 1682-ben Kopenbágában jelent meg egy három kötetes vadászkönyv, mellyben az akkori vadászati viszonyokról sok érdekes adat foglaltatik. A többi közt I. György szász uralkodó herczegröl irja, hogy korának e leghíresebb vadásza 1611-töl 1655-ig a következő számú vadakat lőtte : 15740 szarvast s ezek közt 547 ollyat, mellynek agancsa 16—30 ágú volt s a legerősebb 8 mázsát és 25 fontot nyomott; 15,900 magvadat, 3781 szarvasborjút, 2171 őzbakot, 8498 őzet, 820 őzborjút, 1044 dámvadat, 31,902 vaddisznót s ezek közt 3598 öreg kant, mellyek legerősbilce 6 mázsa 12 fontot nyomott; 238 medvét, 3872 farkast, 217 hiúzt, 12,047 nyulat, 19,015 rókát, 930 borzot, 37 hódat, 81 vidrát, 149 vadmacskát, 202 nyestet, 140 menyétet, 74 evetet, 18 hörcsököt, 27 sündisznót, 2 görényt — összesen 116,906 darab vadat, melly számból a 44 év mindegyikére átlag 2657 darab esik. Utódja azonban János György még felülmúlta őt, mert ez az erre következett 24 év időszaka alatt 13,603 rőtvaddal, egy medvével és 560 hóddal többet lőtt mint előde, egészben azonban csak 111,141 darab vadat ejtett el, évenkint átlag 4631 darabot. — Illy roppant számú eredmény csak az által volt elérhető, hogy ezen öldöklések inkább, mint vadászatok, bekerített helyeken történtek. — Világos, hogy illy körülmények közt a valóságos lővadász számára kevés élvezet virúlt. A vadászat csaknem kivétel nélkül mindenütt az uralkodók birtokában volt s az erdészszemélyzet feladata nem egyébből állott, mint e nagy vadászok számára ápolni, védni, tenyésztni a vadat. Kiderül ebből, miért hogy olly sokáig nem kaptak az erdészek fegyvert a kezükbe s csak külön parancs folytán lehetett az erdésznek egy-egy ápolt vadat elejteni ; kötelessége csupán a kinyomozásra, meghatározásra vagy a nagy vadászatok rendezésére szorítkozott. — A franczia lovaregylet, vagy mint magát nevezi a „Société d'Encouragement pour l'Amélioration des Races des Chevaux en France" biztosai minap jelentést nyújtottak be az államminiszterhez, mellyben különösen kiemelik azt, hogy az egylet minden figyelmét öszpontosítandja^a telivérfajnak versenyek útján szaporítása körül, mit a lótenyésztés emelésére legfontosabb teendőnek tart. E nézet támogatásáúl jelentésttevők azt állítják, hogy a telivéreknek a közönséges vérű lovakkal párosítása emelte az angol lótenyésztést mostani magas fokára s hogy ennélfogva a haladás lényeges feltéteül tekintendők a síkversenyek. Aztán előadják, hogy az egylet eltért azon angol rendszertől, mely a versenyfutási távolságokat igaz ok nélkül megkurtította ; a terheket rendkívül csökkentette ; ahandicapek számát és jelentőségét annyira növelte, hogy a ló képességének eltitkolása nagy sikerre legbiztosabban vivő út ; s végül a két éves lovak versenyeire olly díjakat tűzött ki, melly a tulajdonosokat megjutalmazhatja, a nélkül hogy az illy csikók képességét kifejthetné. — így példáúl, Francziaországban 100 verseny közt csak 5 van ollyan, mellyben a távolság kisebb mint Íj mértföld, csak öt verseny van kétévesek számára s nincs több kilencz handicapnél ; mig Angliában 63 verseny távolsága kisebb 11 mértföldnyinél, negyvenben futnak két évesek s van harmincznyolcz handicap. Francziaországban még a handicapek legkisebb terhe is 10 fonttal több az angol legkisebbnél. A biztosok továbbá azt ajánlják, hogy a kétévesek az őszi idénynél előbbi versenyekben ne futhassanak ; jelentik, hogy mind a lovaregylet, mind az államménesek igazgatósága növelte a versenydijakat s a legjelentékenyebbeket a négy éves és idősb lovak számára tartotta