Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-12-20 / 35. szám

567 gam mentem fel az erdőkerülő lakába s lehívtam öt olly utasítással, hozna magával két fejszét , ásót, csákányt; magam pedig egy másfél öl hosszú vékony szálfát, vágtam le , meghatározandó ezzel a lyuk irányát, hogy ehez képest lehessen vágni reá a keresztárkot. Kilencz óra lehetett, mikor mindannyian hozzá fogtunk a munkához, ki bottal, ki fejszével, ki puszta kézzel is — s ugyancsak kemény dolgot adott, mert a föld másfél lábnyira volt megfagyva s a ' erülő és a lengyelkocsis ásóval csákánnyal alig birták felverni. Eközben a bérlő tőlünk jó messzire egy rókát lát czirkálni, a mint ez a lejtöröl a völgybe csendesen felénk kullog le — rögtön elindúl agaraimmal, fedve a völgyhajlás erdős részétől s midőn innen kiér, a róka megpillantja az ellenséget, megfordul vissza a hegynek, a bérlő elbocsátja a kutyákat s ezek abg pár száz lépésnyi hajtás után szemünk láttára fogják el a rókát, melly igen szép és nagy példány volt, de utólsó perczeiben azon agaramnak, melly már orrán meg volt sebezve, állkapczáját keresztül harapta annyira, hogy e kutyát aztán egy hónapig nem használhattam. Fél tizenegykor keresztül volt törve a föld négy lábnyira a földszintöl a kotorékig, mellyet a beásás épen közepén szakitaát: bedugván a szálfát, ennek vége valami puhát érinte s e pillanatban a túlsó lyukon ki is dugta orrát a róka s az ezt először meglátó lengyel kocsis elrikkantó magát : „tutaj jeszt lyisz !" s míg mi tanakodnánk, mint lőjjünk rá úgy, hogy darabokra ne szaggassa a lövés, vagy turknljuk-e ki, hogy kiugorván a kutyák fogják el —az alatt a róka egyszerre eltűnt. Tovább ásattam ekkor s Sz már unalmasnak és eredménytelen nek találta a dolgot, mondván, hogy lehet a lyuknak mélyebbre ható agazata is s áshatunk baszta'an estéig is; mire azt válaszolóm, hogy ha kell, estéig is ások és ásatok, de eredmény nélkül innen tapodtat sem megyek. A munka tehát tovább folyt s csakugyan kitűnt, hogy a lyuknak még egy ágazata van, ennek azonban vaknak keil lennie, mert a bedugott szálfának meg"hegyezvtt s ketté hasított végét— midőn az a puhához ért — megforgatván kihúztam s rókaszőrt találtam rajta. Tovább tehát már m m mehet, gondolám — s ha nincs még egy ágazat, okvetlen enyémnek kell lennie. Egy új keresztásás fél óra múlva végre kivánt sikerre vezetett; a kerülő elkiáltó magát : itt a róka! de epil lanatban beomlott a lyuk egy része s én a felső lyukszájnál egy hátráló róka farkát látván meg, ezt meg is ragadtam, azonban lehetlen volt az állatot kihúzni a nélkül, hogy a farok az ember kezébe ne maradt volna; zsineget hozott tehát legényem s ezt a róka hátsó lábára kötve a csauk fölött!, így húzta vonta ki a befelé igyekvőt. A mint kirántó, elbocsátását parancsolóm, hogy futtában löjjemle s az első lövésre szerencsésen el is hibáztam s már majdnem zsinegestől elszaladt, ha második lövésem utói nem éri, mert a kutyák dideregve a szánban hevertek — egyikük futásra, a másik fogásra is alkalmatlan , fegyver pedig senki kezében sem volt. A mint nézem, hogy ömlik ki ez a vak ágazat, oL turkál botjával a kerülő s egyszerre elkiáltja magát: még egy róka! — ez bevájta már magát a földbe s csak farka vége volt látható. Legényem ezt is az elébbi módjára zsineggel lábán húzta ki, a kerülő pedig orrára intézett vágással bottal ütötte agyon.