Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-12-20 / 35. szám

560 aztán emelkedik a nap, mi is a hátra tartunk fel s ugyanazon előnnyel birunk mint elébb. Miután a kora hajnal még jó hives volt s a szél természetesen élesen lengett lefelé, mélyen lenn maradtunk s mihelyt világos kezdett az erdőben lenni, elhagytuk a cserkészutat s ova fosán kúsztunk le egy lúcz- és görbefenyővel benőtt lejtőn. Az erdő néma csendébe egyszerre messze távolról, a Riszvölgy túlsó oldaláról, egy üzekedő szarvas rigyetése hangzott - különben semmi nesz. Vagy igen — ott fenn, hol ama keskeny sziklafal olly magasba nyúlik s szürke oldalai a falombokon át fehérlenek, egy fajd kappogott és csattogott dürgése közben; de ezt a vadászok nem örömest hallják ezen évszakban, inert rosz idő jóslója. Már majdnem a sziklarováthoz értünk; Ragg egyre vigyázóbban lép s valóban minden lépéssel jobban is láthatók már a világosabb szirtek, mellyek egymás fölé torúlva s roppant tömbekböl alkotva, csakueni a hátgerinczig nyúlnak fel. — A cserkészutat rég elhagytuk már s szótlan haladunk egymás mellett, mindenikünk csupán arra gondolva, hova lépjen nesztelen s ha e helyet lépő lábának kikereste , mint vessen maga körül egy kémlő gyors pillantást. Ragg hirtelen megragadja balkaromat s lassan kinyújtott kezével előre mutat. A kijelölt irányban sürü henyefenyöbokor sötétlik s ennek egy ága mozog, mintha valami súlyos támaszkodnék neki. Ott okvetlen rejlik vad ; minő? az természetesen még nem tudható. A bokor kissé alattunk feküdt s hogy alólról juthassunk feléje , másztunk inkább mint mentünk lefelé. A vidék ott cserkészczélra mintegy teremtve volt; a laza szirtdarabok s félig rothadt dőlt sudarak ugyanannyi védbástyát képeztek a • meglopó vadász számára. Legnagyobb óvatossággal használtam én fel ezen előnyöket s miután vagy húsz lépésnyire térdeimen kúsztam egy elfedő szirt alá, csendesen emeltem fejemet s áttekinték. „Az ördögbe!" volt inkább csak gondolt mint mormolt szitkom, midőn egy erős csapost pillanték meg, melly tőlem alig negyven lépésnyire olly nyugodtan legelt, mintha nem is lappangana a legközelebbi szirt mögött egy keményen töltött cső, melly mohó étkezését gonoszúl megkeseríthetné. Szarvast azonban lőni ez idényben természetesen nem lehetett s az egyébként eléggé kizott ficzkó egész vadászatunkat elronthatta volna. Mindenek előtt tehát gondosan másztam vissza szirtem mögé, itt a feszülten felém tekintő Raggnak jelekkel táviratoztam s ez most halkkal jött hozzám. — Mi a teendő ? Ha mutatkozunk, akkor a csapos a sűrűségen keresztül robog s ha nem is rigyet, de futása zajával is elriasztja a közeli zergéket s vadászatunknak vége van. Nem maradt egyéb hátra mint kitérni útjából, mit meg is tettünk, mégpedig olly gyöngéd figyelemmel nyugalma és háborgatlan étkezése iránt, melly bizonyosan megindította volna őt, ha láthat vala minket. Mászva jöttünk ide, kúszva tértünk vissza, sikerült is őt észrevétlen kikerülnünk s mintegy négy öt száz lépésnyivel alább végre a rovátkos bérez széléhez közeledtünk, mellynek épen itt egy benyefenyőtől ellepett kihajló szirt képezé oldalfalát. Kémlödésre jobb helyet kivánni sem lehetett s mi —kalapot és botot