Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-12-20 / 35. szám

558 Cserkészetre nem lehet eléggé kora hajnalban indúlni. A zerge, mint többnyire egyéb vad is, reggel napkeltétől nyolcz kilencz óráig táplálkozik, azután délutáni két óráig letelepedik. Ekkor ismét felkel, de csak este felé lesz élénkebb. Üzekedéskor, melly hideg időjáráskor már october végével, különben pedig csak novemberben kezdődik, a bak egész nap futos, keveset táplálkozik s rendkívül ovatos. Mindig s feltétlenül legjobb a cserkészetre egészen egyedül menni. A meglopáskor már egy ember is elég zajt okoz , kettő gyakran elrontja a vadászatot. A havasok közt azonban s az egészen ismeretlen téreken, a kisérő szükséges rosszá válik. Más részt ismét sajátságos élvezet egy tyroli zergevadásszal a csendes erdőben a vadregényes begyek közt cserkészve járni. E zergevadászok valóságos német indiánok — csakhogy sarut és ruhát öltenek. Fagy és hőség ellen vademberként edzvék, a szélső nélkülözésig mérsékeltek, egyszerű életmóduak, de szenvedélyes vadászok s ebben mesterek: miegyebet lehetne még egy valóságos indiántól kívánni ? Arczszinük sem sokkal világosabb— ba átalában az miut némelly indiánfajé; mi pedig érzékeiket illeti, ezek élességét ama vadaké sem haladja felül. Csupán a meglopásban tanúlbatnának tőlük. Mint az ívről elröppent nyíl, sebesen és nesztelenül csúszik a földön az indián, felhasználva a talaj minden kínálkozó előnyét. — A hegy lakója nehézkes, keményen lép s lépése — bármennyire igyekezzék is halkan járni, zajt okoz — Ebben természetesen a nehéz vasalt saraknak is van részük. Azonban szép látni, mint ügyel az illy zergevadász a szélirányra; mint járja be gyors pillantása a sziklákat, keresve a csapákat; mint figyel minden lehető neszre; szóval mennyire tetőtől talpig vadász. — Minden mozdulata természetes; és valamint a saskeselyű magas légi pályáján mozdulatlan szárnyakkal kóvályog, a bal a vízben úszik, az őz kecses könnyűséggel halad az erdőn : olly könnyen és elfogulatlanúl, olly annyira saját elemükben járnak a bérezek fiai szirten Jfel és le, a rézsút-lejtősen kanyarodó keskeny ösvényeken, a sikamlós görélyen — s mindig inkább vad után, mint lábaik elé néznek. S most előre! Lenn a völgyben sötét éj bever ugyan még , de ott túlnan a magas csúcsok már a hajnalszürkiiletet mutatják s a napsugár első üdvözlete hidegfagyosan borzong át tagjainkon. Különös az a természetben, bogy a nap meleg világa előtt a lég még egyszer hidegebbé — s a hajualszürkület előtt az éj még sötétebbé válik. Ösvényünk azonbau már látható — a lejtőre fel jó cserkészút vezet s ezen baladva épen kellő lővilágossággal érünk a kerület legjobb helyeire. — Kísérőm ez úttal a zergevadászok szarkája : a magas Ragg. Tömérdeket beszél, ha az ember hagyja; de azért kitűnően érti mesterségét. Egyébiránt hol aztán nem szabad beszélni, ott ő hallgatni is tud s talán csak is a többi hegyi vadász ballgatagságához képest látszik fecsegésnek az, mi sik földön fel sem tűnnék. A hegyvidék nem beszélgetés helye. A körülöttünk terjedő csend és nyugalom hasonló hallgatásra hív fel s minden, bár susogva ejtett szó, a rengeteg békéjét zavarja.