Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-11-30 / 33. szám

532 Ekkor támadt kérdés, mit határozand a társulat a harmadik dijra nézve, melly iránti rendelkezésheti jogát magának feltartotta volt : Közmegegyezéssel — határoztatott, hogy miután a legrészrehajlatlanabb bi rák s a leghatározottabb törvények mellett is olly nagyjátéka van a vakesetnek a díjagarászatokuál, hogy csupa szerencsétlenségből néha a legjobb agár elesik a versenytől, e harmadik dij az illy leesett kutyák számára tűzendő ki, egy vigaszverseny tiszteletdijáúl, fenntartván magoknak a birák a jogot, a látottakból megítélni az elesett kutyák közül mellylk érdemli meg, bogy a versenyre bocsáttassék. S ez szerintem igen üdvös intézmény volna minden agárversenynél s melly annak fényét igen emelné; sokan jelenvén meg ollyanok is, kik különben utat fáradságot sajnálnak egy olly esetlegért, mint a díjagarászat, mellyen kutyájoknak csak egy esély állana nyitva. Ez alkalommal a társaság Vércsét és Vestát találta olly elismert jóságú kutyáknak , mellyek a verseny esélyei miatt lemaradtak közül a legjobbaknak bizonyültak; a harmadik dijra tehát ezek futottak : Vesta ^ Vesta Vércse ( nyerte a 111-dik díjat. Nem lesz talán fölösleges Vesta lemaradásának (a II-dik versenyben) történetét előadni; szolgáljon ez most kifejtett nézetem támogató okáúl, milly czélszerti egy harmadik díj kitűzése. Vesta egy — Angliából a társaság költségén hozatott kutyával a Mirage el kerülvén össze, a sors úgy akarta, bogy a nyúl positiójához közel ugorjék s így a sebes Mirage mellett Vesta nem mutathatta ki felsöbbségét; Mirage többet számított, Vesta pedig — meliyet az egész társaság fölibe tett a másiknak—a törvények szerint elesett; holott még egyszer futván ugyancsak e két kutya együtt, midőn már Vesta csak erővesztésre választatott az egyedül maradt Miragehez , ez utóbbi megállott s Vesta a nyulat a legnagyobb souverainitással meg is törte, el is fogta. Lágy idö, mély talaj, a legjobb agárnak is dolgot adtak s az egész verseny sikerültnek mondható. Kívánatos lett volna ugyan, ba több megye lett volna képviselve, azonban méltányolni tudjuk azoknak okait, kik a most minden emberre tóduló komolyabb elfoglaltatásaikat a sport igényeivel nem egyeztetheték meg. A sors úgy akarta, hogy az első díj (a díszkard) Fejér , a második (a buzogány) Szabolcs, a harmadik (a fokos) Pest megyében hirdesse, hogy a magyar emberből nem halt még ki az — agarászszenvedély s remélem , míg olly kutyák növekednek, mint Gyöngyös, Vaksi, Vesta, Vércse, nem is fog az olly könnyen kihalni. Csákói falkáink jobbak mint valaha, tagok azonban csak kevesen s csak időről időre élvezhetik e jelen évben, melly pedig az időjárást tekintve úgy látszik kárpótolni akarna bennünket a múlt évek sok rosz vadászidényeért. Vigasztal az, hogy reményünk van a falka jövőjét aláirás útján ismét új három évre biztosítani; e szerint „a mi halad el nem marad" s jeles falkáink után még jövőre is lesz vágtatni alkalmunk. Tisza Lajos.