Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-11-30 / 33. szám

528 adnak; majd másoknak mohfedett, badar alkotású, görcsös ágaik, mellyeket már csak itt-ott örvendeztet meg a kikelet lombdiszitéssel, és sokaknak élettelen sudaraik , mellyek mint óriási útmutatók nyúlnak ki az ég felé: a hegylejtönck tövér tenyészetével sajátszerű és festői ellentétet képeznek. A hát maga többnyire kopár sziklás sok helyütt, a fővadtól lecsipkedett sarjadékkal, részint vállig érő perje füvei van benőve, mellynek csillogó kalászai a szellőben arany bullámként lejtenek, és az itt megforduló fővad alig látszik ki belőle. Növeli e jellemző természeti képet a hajnal vagy alkonyat majd piros majd szürke fényt árasztó világossága, az est fátyola pedig ezer különféle árnyalatokat tüntet fel, mellyeknek nyoma nappal alig található. Illy rendkívül érdekes és festői tünemények csak ott fordulhatnak elő, hol úgy mint itt az elemek sanyargatása által a fa és fütenyészet a szabályos természeti alakokat elhagyva, valami sajátszerű különczséget vesz fel kttlszinére, alakjára, vagy korrajzaira s épen a rendes természeti szépséggel való ellentét által idézi elő a festői eredetiséget. A háton végig, azonban most már keveset használva, egy szekér út visz, mellyet követve az ős fák alját elhagyjuk és sürü erdő között, melly a begy lejtőinek éjszaki részét borítja el, egy nyíláshoz , az úgynevezett kerthez érünk. — Itt még a múlt évben egy favágó családnak lakó liáza, vagyis inkább fából rakott gunybója állott; az erdőnyilásnak rendetlen oldalú négyszögét magas száraz ágsövény kerítette be; gyümölcsfák némü civilizált jellemet kölcsönöztek e szerény bajlék környékének, mellyben kertté alakúit kis müveit térség is foglaltatott; mindez együtt nagyon idyllicus de egyszersmind elhagyott s vad kinézésű helyiség volt. A család, melly e hajlékot lakta a múlt évben, innen elköltözködött;a favágó vadorzási gyanúba esvén , jobb volt őt innen elmozdítani; mert ba valóban azon gonosz bajiamban szenvedett, e magányos helyen, hol az ellenőrködés majdnem lehetetlen , a kísértés csábító lett volna. A lakhely elhagyatva, az elemek romboló viszontagságaira bízatott s valóban tatárként hajtották végre a reájuk bizott munkát. Midőn én — elfeledvén azt, bogy e telep felhagyása már utólsó ittlétemkor elhatároztatott —ez évben legelőször az erdönyilásboz értem , meglepetve láttam a változást, melly itt egy tél alatt történt. Az ágsövény földre terült, csak itt ott állott még egy karója, mintha mutatná, hol volt valaha a kert, hol az erdő határa; a repkény, melly elébb a kerítésre összerakott száraz gallyakat zöld karjaival fűzte össze, most már alig talált mihez fogózkodjék s a földön alázatosan elterülve a virágzással is felhagyott. A mi egykor mivelt kert volt, azt most vad és korlátlanúl uralkodó gaz boritá el, mellynek itt létét ezelőtt nem is gyanítottuk volna, de ott volt biz az csirában s a mint a kapától nem félt többé, mindjárt zsarnokként terjedt és foglalt, mint a btin, ott hol a tiszta erkölcs lankad és kitér. És a kunyhó? ott volt az is még , de milly állapotban ! vénült és roskadozott Leltté fejéről a szél a kalapot, A födelet .... ekkép áll hajadon fővel.