Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-11-30 / 33. szám

526 ölre beláthatunk, a nélkül azonban, hogy sikerrel benn járni , vagy épen vadat megközelítni lehetne s itt is még az utakra szőrül a lestjáró. És így gyarapodik, erősödik a fatenyészet, változnak a megláthatási, megközelítési esélyek, mert változnak azon körülmények is, mellyek közt a fövad az erdő pagonyainak rejtjeit a nap és évszak kiilönbözö tájaibaű nyughelyének, táphelyének vagy kalandjai színhelyének választja. Ki ne látná tehát át, mennyi előnyben részesül a vadász,ki nem csak a helyiségeknek különböző fekvését a légvonulási sajátságokra való figyelemmel, de az évről-évre beálló rejt-változásokat s ezeknek a fövad járására természetes befolyását s irányadását gyakorlatilag ismeri s nem szorul arra, hogy csak akkor tanulmányozzon, mikor már hasznát kellene vennie észleleteinek? Ennek következtében ott, hol már a tájismeret segítségével sikert arattunk, magunkban önbizodalmat érzünk a nehézségek legyőzésére s inkább várunk eredményt a lesjáratból, mint más helyiségekben, hol eddig nem akadt szerencsénk, vagy soha vaddal nem találkoztunk. Ezen előszeretetünk némelly hegy vagy erdőrészek iránt, sokszor már csak a kedves visszaemlékezés érdekével bir ; de legtöbbször balitéleten alapszik, mert a kedvelt helyiségekben a természet baladása azóta nagy változást idézhetett elő, a vadászati esélyeket megváltoztatta, a vad vonulásának más irányt adott — szóval: régi tapasztalásaink alkalmazásából ott márkevés hasznot húzhatunk s az elfogulatlan sportsmannek működésében más tekintetek által kellene magát vezé reltetni, mint a régen múlt után ugyanazon a helyen ugyanazt az eredményt várni. Delebet-e mindig azt mondani, hogy a valódi vadász elfogulatlan? vagy hogy egyedül számító észszel jár ki az erdőbe, a hegyek közé? egy és hasonló érzésben részesül-e az, a ki a bekerített vadas-kertben,hol a természet nem változik,vagy pedig a szabad erdőnek tündériesen szép környezetiben keresi fel az erős szarvast? Nincsen az Úristennek ábrándozóbb népemint a valódi vadászok. Egy ilylyen, akár 15 akár 70 éves legyen, ba vállára vetette a fegyverts egy pár napra vagy órára is, hazája és családja iránt teljesített' kötelességeinek önérzetében, kibontakozva gondjaiból, tündöklő arczczal s olly könnyű léptekkel, mintha emelnék, ki mehet a vadastérre: aztetötül talpig csupa ábránd. Feléled emlékezetében a rég vagy közel múlt időkben élvezett vadász-szerencse; fátyolképként vonúl el előtte a kedves begy-vidék, hogy válasszon színhelyet mai lesjáratára, és terveket forral, hogy hol és mikor találkozhatnék ama regés szarvassal, mellynek képe minden lesjárónak szivében mint eszmény állandóan honol. Ezen lelki állapotnak következése aztán az, hogy legszívesebben fordítja figyelmét olly helyekre hol valaha hallott, látott vagy lőtt már szarvast, és habár jó vadállománynyal ellátott téren nincs, vagy alig van olly csekély hely, a mellyen ez meg ne történhetnék, még is csak az ismert hegyekbe vagy erdőrészekbe helyezi minden bizodalmát. De ezen elfogúltságért ne kárhoztassuk a vadászt, hisz ba ezt tennők , örömének egy részétől, pedig a javától fosztanék meg öt. — Elfogultságában fekszik szenvedélyének fő ingere, az érzelem és nem a számító ész az, melly öt örömkeresésre buzdítja, és mint egy ismert vadász pajtásom mondani szokta : a ki azzal