Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860
1860-11-10 / 31. szám
504 Legjobban s legtöbbet lőttek: háró Babarczy Antal és Horváth Antal; a sportsmanek legnagyobb része még e nap eltávozott, két szép vadásznap emlékét vivén magával. __________ Gr. Sz. Ö. A honosításról. (Vége.-L. 16 és 17 sz.) A franczia honosító társulat zoologiai kertje neháDy hét óta a közönség számára nyitva áll. E mintaintézet ünnepélyes megnyitása mult october hó 6-kán történt , Napoleon császár s válogatott közönség jelenlétében. E szép kert a boulognei erdőcske sétáló közönségét már most is magához vonja; területe nem nagyobb ugyan 20 hectarnál (mintegy 90 hold) de olly ügyesen van elrendezve , hogy első pillanatra egész nagy parknak látszik. Illy kertek tervrajzában a távláti szabály nagy szerepet játszik s ez itt igen szerencsésen van alkalmazva és elmondható, hogy ha a természetűek sokat — az emberi művészetnek néha még többet lehet köszönni. A tervrajz készítője itt is minden legcsekélyebb magaslatot olly ügyesen használt fel a terület felosztásában, hogy az ember egy roppant uradalom közepén vélné inagát. A ligetes völgyet képező kerten végesvégig egy patak kígyózik át, melly majd cseudes ttikörti tavacskákká foly szét, majd ismét szük mederre szorúltan tajtékzó zuhatagokban esik. Az átlátszó tisztaságú vizeken hattyúk, kacsák, szárcsák s a világ minden részéből nagy költséggel szerzett mindennemű vízi madarak ezrei úszkálnak, zajongnak, lubiczkolnak. A zöld Eriu vaddús tavai nem gazdagabbak s nem változatosabbak vízi szárnyasok dolgában. A patak körül s a völgy elfedett hajlásaiban mesterileg van elszórva hatvan kis park vagy csendercs, hol a legvirulóbb pázsit füvén legelésznek jóreményfoki antilopék, szarvasok, sivatagigazellák, strucczok, kenguruk, alpacák, guanacok s számtalan más fajú drága és ritka állatok, mellyekkel a honosító társulat tagjai Francziaországot és Európát rövid időn gazdagítani akarják. A fák- és lombozat közé rejtett rácsozatok alig láthatók s e fogságban lévő állatok legalább kitekinthetnek az erdők mesés homályába s fennmarad nekik az elvesztett szabadság látszata. (E czikk franczia irója úgy látszik ezen állatokat ép olly pkilosophoknak képzeli, mint — magát a franczia népet. Szerk.) Mindezen mosolygó részek, zöld mezők , ezüstlö tavak, árnyas parkok, egy festői szirtcsoportozatra támaszkodnak , melly a kert közepe táján emelkedve az egészen uralg. A sziklát repkény, vadszőlő, iszalag és soknemü kúszó növény fedi, tetején pedig vad juhok (mouflons á maochettes) nyájacskája lakik, mellyek ott békében élnek és tenyésznek. Sétáljának ki olvasóink a Jardinzoologique d'acclimatation-ba (ezt természetesen Léon Bertrand mondja a „Journal des Chasseurs" olvasóinak) s ha ezen aránylag kis területen megtekintették a Borneoból és Virginiából jött nagyszerű szarvasokat, a pettyes börü gyönyörű axisokat, a Rusa-őzeket, a Nilgau-antilopékat; ha meglátogatták a fáczán, túzok, kocco s egyéb madárfajokkal népes rekeszeket:
