Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-11-10 / 31. szám

498 sített és nézőkkel megtelt emelvény, a zene s átalános mozgás, beszélés, kiabálás, olly benyomást tettek reá, mellyet magam könnyen észrevettem. Minden hatalmamban álló módot s eszközt arra forditék , hogy az ugrást meg ne tagadja; de mert figyelme más tárgyakkal foglalkozott, csak habozva ugorván — a több mint 5 láb magas karzatba ütközött s csupán az által, hogy még mielőtt földet ért, minden erőmet megfeszítém, valék képes öt első lábain fenntartani. A többi két ugrást igen jól tette. E három ugrás olly hamar következett egymásra, hogy az ember míg áthaladott rajtuk , alig olvashatott tíznél többet. Nimptsch egy sárgát lovagolt, melly külseje s jó hire után Ítélve igen gyors futó, valamint jeles ugró lehetett s ez akadályokon egészen jól szökött át. A midőn e lovat megpillantani, azt hittem, hogy a versenypályán majd Liont megveri s midőn Nimptschet az első gátakon szerencsésen átugratni látám , már ama lehetőségre gondoltam, hogy Lion, melly nem egészen biztos ugró, ez egyszer könnyen rajta veszthet. A mint a 4-dik ugratóhoz, a már emiitettem farkasveremhez érkeztünk, ott egy csapat lovast láttunk azon a helyen, mellyet megelőző nap átmeneti pontúi jelöltek ki. Magam e csapat felé tartottam de ezek azon irányba küldöttek, hol a zászló ki volt tűzve; tehát oda, hol átugratni nem lehetvén, egyéb nem maradt hátra mint más módot keresni az átjuthatásra. Rövid eszmélés után lovamat lassankint az árokbani tövisbokrok közé csúsztattam s itt Lion elölábaival a talajon keresgetvén, az átelleni partot szerencsésen elértük. Ezután mód nélkül mocsáros talaj következett, mellyen Lion kitűnően s a lehető leggyorsabban vitt keresztül. Nimptschnek afarkasveremnél várnia kellett, míg én az ellenkező oldalon kimásztam s a mocsáros tér, mellyen én könnyűséggel haladtam végig, az ö lovát annyira kifárasztá, hogy az igen sok erőt veszített. A fönehb leirt sorompóhoz én érkeztem első s nagy hámulatomra e sorompón egy négyszögüre fürészelt tengelyfát találtam, mellyet az éjen át valószínűleg nagy üggyelbajjal állítottak oda, miből ez egyszer már tisztán gyanítám, hogy a poroszok minket itt aligha rá nem akarnak szedni s gondolám : ha Lion lábaival e iába ütközik , akkor bizonyára csonttörés lesz a dolog vége ; azonban mindenre kész valék s szerencsésen a túloldalra értem. Most a hatodik ugrató következett; a tengelyfát Nimptsch mögöttem szerencsésen átugraíá s lovát biztatva utánam sietett, de az isméti ugrást elvétette, mert lova a helyett, hogy az ágak között szökött volna át, egy szilvafának rohant, miuek következtében lovasával együtt visszasiulamlott. Épen a hetedik ugráson valék, midőn a roppanást hallván hátrapillantottam, mi alatt Lion az utolsó ugrásra nem ügyelvén, az alacsony sövényben megbotlott s minthogy a szükséges segélyekkel elkéstem ; orrára bukott. Csakhamar azonban felkaptam lovamat ismét s tova száguldottunk egész a zászlóig, melly további utunkon mutatóul szolgált. E vonal kis vizvezetö árkoktól átmetszett rozsföldön vitt keresztül, melly árkokat se lovas, se ló nem láthatván, ez üt épen nem tartozott a kellemesek közé. A nagyon széles rozsföld végén töltés s ettől jobbra domb volt, mellyen ismét a verseuy folyamát néző lovascsapai állolt. A töltésen gyorsan lovagoltam felfelé; a