Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-10-30 / 30. szám

491 E hagy vérontás tehát lehetlen, hogy ama vidék lakóit ne birta volna a ravasz gyilkosok átalános üldözésére, a miért is minden erdő, vetés, vizpart stb. el vau árasztva vermekkel, mikben ebek, kecskék, majmok s más élénk, lármázó állatok vannak kalitkaféle házakban csalétkül kitéve. Az elejtett tigrist közönségesen valódi díszmenettel szokták a kormányzási épületekbe hozni, mialatt gondoskodnak, hogy az a lehető legborzasztóbb kinézésű legyen. Többnyire, lábaihoz bambuszbotokat kötvén, álló helyzetben teszik a szekérre, fogait felpeczkelik, farkát pedig szintén bambuszszal hosszúra kifeszítik. Egy iily alkalomnál a kormányzó az elejtett tigrist Keppeluek adta ajándékba. Csodálkoztam — így ir ő erről — mennyi nép tolongott össze s mint iparkodott mindenki az erdők fejedelmét bőrétől megfosztani, melly az egész zsákmányban egyedüli rész volt, mit birni óhajtottam s meg is kaptam, mert a benszülöttek fáradságukért csupán búsát kívánták. Mind e mellett, bár nézetem szerint egyedüli használható része t. i. bőre az enyém maradt, ők a búson többet nyertek, mintsem b

litem volna, mert itt a nép azt bivén: bogy a tigrisbús nem csak átalános gyógyszer, hanem annak élvezete által az ember ez állatnak erejét s ravaszságát is mintegy magába szivja: azt apró részletekben igen jó áron eladták. Egy barátom, ki a 21-dik ezredben szolgált s épen hosszas hideglázból lábbadozott, ugyan ez időben egyszer bizonyos tésztás ételt nagyon keménynek s szívósnak talált s midőn szolgáját e miatt ebéd után kérdőre vonta, ez megvallá neki, hogy az én tigrisemből ő is veit egy darabot s azt ura tudta nélkül ennek étele közé tette, hogy egészsége annál hamarább helyre álljon. Mikor barátom azután rövid idö múlva csakugyan egészen meggyógyult, Zoeddin a szolga meg mert volna esküdni, hogy ezt csupán a tigris busának köszönheti. Közli P. D. V ej_2 e s e k. — Egy angol gentleman , ki hivatalánál fogva Keletindia rengetegeiben sokat utazni kénytelen, így írja le első találkozását egy tigrissel : — Nem rég egy Jubbulpoor alatt fekvő helységbe kellvén utaznom , lázas bajom miatt egy palkit bérlettem ki az utazásra. A helység egy erdőlepte magas hegyláncz lábjában fekszik. Megérkezésem napjának reggelén azon hírrel keltettek fel szunyadásomból, hogy az előttem nyargaló négy kalauz két tigrist pillantott meg egy dombon álló fa tövében. E bír első pillanatra megdöbbentő volt ; de később nem is gondoltam reá , mert körülünk tehenek és bikák legelésztek s így méltán hihettem , hogy a tigrisek bevégezvén munkájukat, pihenni vonultak. Baj nélkül értünk a bungalowba, hova nem sokára eléinbe jövő barátom is megérkezett. Ő is hallott egy tigrisről s épen e tárgyról beszélgettünk, midőn egy shikarree (bennszülött vadász) s egy tehénpásztor rémülten ama hírrel rohantak be, hogy a tigris épen most ölt meg egy tehenet ugyanazon a helyen , hol mi az imént utaztunk átA tigris , ha valamelly állatot megölt s e közben megriaszták, rendesen elvonul s éjjel tér viszsza zsákmányára. Ismervén e szokását , elhatároztuk , hogy lesbe állunk reá. Ehez képest a kérdéses helyhez közel álló fák egyikére állványt készíttettünk , a talajtól három öl magasságban. Délután gondosan megtöltöttük fegyvereinket s esti fél hat óra után a leshely felé indulánk. A shikarree már az állványon várt reánk, melly a lombok közé olly ovatosan volt alkal mazva, hogy a félhomályban alig lebete azt meglátni. Fegyvereinket felnyújtván, mi is felmásztunk. A nap épen áldozóban volt s az esti szürkület gyorsan következett be. — A helyzet vadregényes volt; szemközt is mögöttünk is roppant sűrűség sötétlett. A madarak utólsó esti