Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-10-20 / 29. szám

475 sokkal engedékenyebb s testileg is hajlékonyabb volt, mint az előtt , de a mint ismét egész erejét visszanyerte, csak is megint a legepésebbé vált. Sokan a különféle hangulatokat, szinek szerint osztják fel és pedig azt állítják : hogy vérmesek leginkább a pejek — ezt azonban magam is tapasztaltam— és világos szürkék; epések a sárgák, fakók, tarkák; búskórosak a setétebb szürkék; tunyák a rőtsárgák, feketék és szintén egy részt a tarkák; melly felosztás azonban biztos soha sem lehet, mert bár nem tagadható, bogy a ló belszervezete s szőrének színe között némi összefüggés létezik, ez összefüggés sokkal határozatlanabb, semhogy az minden esetben egész a hangulat minőségéig iránytadó volna. A lovak hangulata s átalán elvontabb tulajdonai megérdemlenék, hogy ahyppologusok azokat bővebb tanulmány alá vennék, mert ez nem csupán az élettant illetőleg vezetne hasznos felfedezésekre , de az idomitást is úgy, mint a lélektana nevelést, módnélkül elősegítené s könnyítené. A lovat, nézetem szerint — néhány Rareyt, kivéve — a legtöbb idomár sokkal inkább gépnek tekinti s azt csupán szabályok után idomítja : semhogy egyhamar a száraz és korlátolt elmélettől megszabadulva, azon térre juthatnánk, mellyen gyakorlati eszmék s több szabadság uralkodnék. Idomítási szabályaink még jóformán mind a múlt századokból valók s ba itt-ott valami új , egyéb ismereteinkuek s a gyakorlatban tett baladásunknak megfelelőbb eszme merül fel, azon csodálkozunk, de beelégedve a csodálkozással, azt inkább holmi kuruzsíásnak , vagy épeu—mint a paraszt mondja — ördögséenek tekintjük, semhogy magunkévá tenni iparkodnánk. Így egy vén kocsis, midőn látta mikép bánik Rarey a lovakkal azt mondá : uram semmi egyéb az egész, csak az, bogy a ló mit keze alá vesz, mind tátos, őneki meg nem egy , hanem két ördöge van, mi abból is látszik, hogy Ráró a neve; (mi Dunántúl igen szokásos lónév). Gyakorlat az idomításnak alapja s ezért van olly sok lovas, ki ba a legkitűnőbben üli is meg a lovat, valamire való idomárrá soha sem válhatik; mert a lovaglásnál átalán inkább ügyes és hajlékony test, az idomításnál gyakorlati tapintat s jártasság szükséges ; e jártasságot pedig csak különös szakszenvedély s tapasztalatok adhatják meg : miért is, hogy magunkat idomárrá képezhessük, ehez évekig tartó gyakorlás s buzgó tanulmány szükséges. Befejezésül helyén látom még néhány gyakorlati szabály elszámlálását. Főgondját fordítsa az idomár arra, hogy lova soha se térjen kedvetlenül, fáradtan a lovardából baza s ha hosszabb leczkék azt elfáraszták és megizzaszták, akkor vezettesse árnyas, csendes, szélmentes helyen , megeresztett szíjakkal mindaddig, míg meg nem nyugodott. Átalán rövid, élénk leczkékre a ló figyelmesebb, engedelmesebb, mert ezek inait nem fárasztják, sőt még emlékező tehetségét is erősítik. Fiatal lovak szeretnek ugrálni, ficzánkolni, miben nem kell őket akadályozni, mert ha ez ártatlan pajzánkodásaikat elnyomjuk : akkor kedvüket vesztik s daczosakká lesznek; a tüzes lovat élénk, szabad leczkék megnyugtatják, míg ellenben, ba szigorú korlátok közé szorittatik, még inkább tűzbe jő s testileg is szenved. A lovat olly állásba erőltetni, mellyröl már beláttuk, hogy azt csupán is erőltetve fogadhatja el, vagy tarthatja meg, annyival károsabb : mert ez által, meg nem elégedve, hacsak némileg felel meg követeléseinknek, oda jutandunk, hogy rövid idő múlva sehogy sem fog azoknak eleget tenni.