Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-10-10 / 28. szám

452 E művész különös hajlammal volt a pézsmaszagu mászó állatok irányában s lakában , langy vízzel tölt csöbörben, mintegy 12 kis alligátort tartott életben; ba pedig télben azt tapasztalá: hogy az egyik vagy másik fázik , azt azonnal ágyába vette magához, söt ha néha 2—3 napos kis alligátorra tett szert, azt kebelében, inge s flanél mellénye között hordván , vele együtt jelent meg az előadásokon és próbákon. Hogy azonban ez állatok illy nagy barátja, miként lehet azoknak egyszersmind üldözője? — ezt Miro nem vala képes megfejteni. A Théatre franQais rendezőjéhez fordulván, még azon este megismerkedtem a művésszel s tudtára adtam neki: hogy szeretnék jelen lenni egy „satanical thunder"-nél, melly alkalommal új ismerőm elősorolta előttem ez állatok iránti ellenségeskedésének , ép úgy mint előszeretetének indokait. Mindenek előtt uram megvallom — mondá — hogy ép úgy mint ön, borzadok az alligátorok, kaimanok s más eféléktöl, de e mellett páratlan szenvedéllyel viseltetem művészetem iránt; s ba kedvemet lelem egy vén krokodilnak sajátságos látványt nyújtó légberöpítésében: sokkal inkább lelem azt ott fel, hol művészetem nagy férfiaival versenyezhetek. Valamennyi bél között azonban, miből Nápolyban s az egész föld kerekségén a húrokat készítik, egy sem olly csengő , egy sem olly lágy mint a fiatal alligátoroké s így : „inde irae et amor."Ezen ezélból növelem ez állatokat, mellyeknek bele csupán 7 — 8 hónapos korukban bir a fenemiitett tulajdonokkal. Szerencsét kívánva neki e találmányához, midőn őt a színház csengője foglalkozásához szólítá, elváltunk, de csak, miután egymás között elhatároztuk: hogy harmadnapon velem jövend Mirohoz s villanygépét, a szükséges csalfalatokat, vassodronyokat stb. magával hozandja. Adott szavam folytán a bizonyos napon egy hajitásnyira a Mississipi partjától vártam a művészt, ki, egy fenyüfa ládát, zsákot s urának puskáját vivő szolga kíséretében nem sokára meg is érkezett. Egész vadászkészletem már a csolnakon volt, mellyen e „Devil's swamp"-ra valánk menendők s két, e kirándulásra felfogadott négerünk siettetett, ülnénk be: hogy még a mocsár dagadtával indulhassunk, — mit követve; tiz perez múlva erőlködés nélkül baladtunk a nagy folyamon viz ellen. Az indulás marczius hónak egy szép napján, reggeli 4 órakor történvén, likőr már Miro lakához értünk, mellynek átellenében két kis kikötő volt a martba vágva, úgy, bogy a bemenetel semmi nehézséggel sem járt. A láthatárt itt csúcsos hegységek, áthatbatlan erdők s nádasok zárják, melylyek mélyébe még az arany gyapjúért sem volnék képes bemenni. A vidék szépsége egészen elbájolt s míg Dantonnet és én a hatalmas reggelit, mit gazdánk számunkra készített, magunkhoz vevők : a Devil's swamp közepe felöl kiáltások hallszottak. — Látja ön a csolnakot amott túl, monda vadásztársam, mit jelent ez? három néger van benne s verekszik egymással. E szavak magukra vonták Miro figyelmét.