Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-10-10 / 28. szám

450 sűrűbb leghozzáférhetlenebb helyekot keresi, hol a nap izzó sugarai ellen védve nyugszik, mig az éj ismét beáll. A rúgott borjúk a gulyával maradnak s csak a legidősebb és legerősebb bikák válakozuak el. A kora hajnal legjobb ideje a vadászatnak, mert ekkor nyílt téren találhatók s lóháton iizhetők. Néha azonban már pitymallatkor visszavonúlnak kedvencz sűrűikbe s ekkor a csapán kell őket követni a leguagyobb elővigyázattal s a legnagyobb csendben. Egy száraz ágnak a láb alatti megreccsenése elegendő az egész gulyát felriasztani, melly aztán vakon rohanva egymást rémíti az okozott pokoli zajjal. Másszor ismét éles szaglásuk árulja el nekik az ellen közclgtét. Ha a vak rohanás azon irányban történik, honnan a vadász jő: ennek helyzete rendkívül veszélyes, mert a gulya mindent összetipor mi útjába esik. Illyenkor csak magas fára felmászás adhat menedéket. Szívós vastag bőre a bölénynek megvédi öt a távoli lövés ellen. Ötven hatvan lépés a rendes lőtávol; a sűrűségek bokrai közt azonban legjobb húsz harmincz lépésnyire mászni hozzá; egy golyó, minőből tiz megy egy fontra, a vállapra lőve megöli, bár igen ritka esetben rögtön. Egyest meglopni sokkal könyebb, mint egész gulyát, melly rendesen őrszemeket állit ki. A magános bika ellenben néha tiz lépésnyire is bevár. A megsebzett állat, kivált sűrűségben vagy nád között, szerfölött veszedelmes. A borzasztó gyorsaság, mellyel a legnagyobb siirün is áttör, éles látása és szaglása a legélénkebb ovatosságot igényli. Az űzőbe vett állat gyakran hirtelen megfordúl s a nyomában járó vadászt feldönti, mielőtt fegyverét használni volna ideje. A bölény boszútálló vad természete ekkor nyilatkozik: láttam embert, kit elölábaival addig tiport s szarvaival addig szaggatott, mig minden csontját összetörte. Jól idomított kutyákkal bátran vadászhatni reá, mert ezek folytonos ugatása mindig elárulja hol létét, támadásaik pedig annyira elfoglalják figyelmét, hogy biztosan czélba vehető; a kutyákat azonban pórázon kell kivinni s csak a már sebzett állatra bocsátani; mert különben, ha a rejtben szabadon czirkálhatnak, ebből valószínűleg valamennyit kizavarják, a nélkül, hogy csak egy is lövésre kerülne. A bölényeket a legyek és kullancsok myriádjai követik és bántják. Velük jár rendesen egy kis barna tollú madár is, mellyet'a bennszülöttek kullancs madárnak neveznek. Ezek mindig nagy csapatokban kisérik a gulyát s felröppenő szárnyaik suhogásával jelölik és adják tudtul barátaiknak a veszély közelgtét. *) *) Ezeket írja egy angol utazó a „Field"-nek; minthogy azonban a természettan afrikai bölényről említést nem tesz , de különben is a fönebbi leírásból hajlandók vagyunk hinni, hogy az angol utas bölénye nem egyéb vad állapotban tenyésző bivalynál, a kafferek kullancsmad'ara pedig alkalmasint a mi seregélyünk. Szerk.