Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-09-30 / 27. szám

436 halak , madarak és mászok, repülnek, úsznak, futnak , csúsznak zsákmányuk után; minden állatnem a másiknak halálából él; s végre az ember, ki magát az állatok királyának nevezi, megöli valamennyit : hogy szükségeit, kényelem-és élvvágyát kielégítse. r Áldozatait, igaz, önmaga önmagán bosszúlja meg, mert miután minden állatra vadászott volna, végre embertársaira vadászik. S ez azon összhangnak végpontja. A nevezetes vadászok elseje, kinek emlékét a történelem fentartá, embervadász volt. Krisztus előtt 2200 évvel Devisme még nem találta ugyan fel a szétpattanó golyókat, de már Tubalkaiu kigondolta a kovácsolás módját s atyáink a vasból fegyvereket készítének, mielőtt abból ekevasat csináltak volna. Nimródnak íjai, nyilai, kardjai, bárdjai, hegyezett karói s buzogányai voltak, melly kezdetleges fegyverzet kíséretében biztos szemmel, rendületlen szívvel s izmos karokkal járta be a hatalmas vadász, öldökölve s rettentően ama szép országokat, mellyeket a Tigris és Eufrat hullámai mosnak s így alapíta magának királyságot, az első assyriai birodalmat. Nimród után két jeles vadász tüut elő, kiknek dicsősége elegendő volt arra, hogy az övét elsötétítse : Hercules és Theseus az emberinem jóltévői valának, s ez őket hálából isteneknek nevezte. Alcides 12 müve majdnem mind vadásztény volt; de minő vadászatok! borzasztó viadalok; a hydra, mellynek száz feje mindig újra megnőtt; a roppant oroszlány, egy egész népnek réme s még rettentőbb, félig emberalaku, pokoli vagy égi eredeti szörnyek! egy Centaurus, Aroteus és Cacus! Azonban Alcides méltó is volt arra : hogy őt az Olympból származtassák s ismét oda helyezzék vissza, mert bátorsága földöntúli — s ereje bátorságának megfelelő vala. Kezeiben, mellyek Junónak őt bölcsőjében megtámadó kígyóját megfojták, egész tölgyeket forgatott buzogány gyanánt. S e hatalmas kezek igazságosak is voltak. Theseus, Jupiter dicső fiának vetélytársa, ki nemét szintén az istenek s emberek e termékeny atyjától származtatá, Herculesnek müveit csupán egy tettében majdnem elérte s e tett a Minotaurusnak, melly athenai áldozatokból táplálkozott, tt legyőzése vala. 0 szeplőtelen s szerencsés hős maradt volna, ha nem hagyja el Ariadnéját Phaedra szerelmeért. Göröghon e két ünnepelt vadásza ellenében, Francziaország is két fiában két vetélytársat tud felmutatni: az oroszlányviadort és a párduczölőt. Ki ne hallotta volna hirét Gérardnak, a spahinak; az ő merészsége, szerencséje, tettei s győzelmeinek? Mielőtt ő fellépett, az arabok az oroszlányt sivatag királyának, az emberek urának ismerék s félelmes tisztelettel „úr"-nak nevezték. — Kivéve néhány véletlen esetet s pár szerencsés vakmerőség gyér eredményét, az ember soha sem követelte vissza tőle saját uraságát. A kényúr nyugodtan, büszkén járta be birodalmát s élelmére használta mindazt, mi útjába akadt; ha pedig a vidéken nem találta fel eleségét: egyenesen a legközelebbi duarba ment a nélkül, hogy szükségesnek vélné közeledtét titkolni. Ordítása jelenté hirét, de a lakók csak kiáltások s meggyújtott tüzek által törekedtek őt elriasztani. Az oroszlány azonban gond nélkül jött közelebb, egy szökéssel beugrott a