Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-01-30 / 3. szám

39 jöttem s mint legbiztosabb utat ezt választám ismét és a hold világitotta hely felé siettem, melly még alig vala 300 lábnyira mögöttem. Kitűnő korcsolyázó voltam annyira: hogy kétlem valljon a leggyorsabb röptű madár elérhetett, vagy elhagyhatott volna e jelen iramomban; a partra tekintve azonban, ott a fák és bokrok mellett két sötét alakot pillantottam meg, mellyeknek sebessége az enyémet fölülmúlni látszott. Gyors futásuk s néha hallható vonításuk csakhamar meggyőzött arról, hogy kettejével azon farkasoknak van dolgom melylyek e vidéken mint a legkegyetlenebb, legvérengzőbb dúvadak nagyon is ismeretesek. Eddig ugyan még nem volt szerencsém eféle állatot látni, de a felölük hallottak után legkisebb viszketeget sem éreztem becses ismeretségükbe juthatni. Telhetlenségiik, kitartásuk a választott préda üldözésében s átalában fenevadságuk melly náluk úgy látszik a természet különös adománya : igen veszélyessé teszi őket leginkább éjjel, midőn az eltévedt utasokat azonnal megszimatolják. A part melletti fák és bokrok , leirhatlan sebességgel tűntek el mellölem s én iramomat mindinkább siettetvén, villámgyorsan haladtam a sűrűség nyilása felé. Néhány perez még, gondolám, s biztosságban vagyok, a mint üldözőim egyszerre épen fejem felett a parton jelentek meg, melly itt a viz tükre felett legalább 10 lábnyi magasságra emelkedik. Hirtelen elhatározásra levén szükségem, fejemet előre hajtám s minden erőmet megfeszítvén rohantam csúszós utamon. A farkasok, a mint engem közvetlenül alattuk megpillantottak, reám akarták vetni magukat, de csalatkozván gyorsaságomban, mindketten egyszerre ép hátam mögött zuhantak ajégre; mig űzőbe vett zsákmányuk, azaz hogy úri magam, ezalatt az emiitett nyílást, hol e kis patak a Kennebébe ajkúi, elérvén, már e másik folyam tág felületén robogott tova. Ösztönszerűleg azon irányt vettem, mellyben barátom laka volt, és haladásom gyorsaságából semmit sem vesztett; sőt koresolyáim hasításától a hópelyhek és jégdarabok minden irányba szétfecscsenvén, a mögötten hallszó egyes vonitásokból tapasztalám: hogy üldözőim s magam között a tér mindinkább tágul. Mindemellett hátra nem mertem pillantani. E perezben sem félelmet többé, sem örömet megmenekülésem valószínűsége felett nem éreztem, csak szülőföldem jutott önkénytelenül eszembe azon örömmosolygó arczokkal , mellyeket haza tértemkor látandók s mellyek bánkódva és keseregve tekintenének, ha többé nem lehetne engem látniok. E gondolat fájdalmasan kapott meg, de csakhamar ismét egész eréllyel jelen helyzetemből menekülésemre gondoltam. Mint már emlitem, a jégen egészen honosán éreztem magamat; néha napokat töltöttem korcsolyázással, de soha sem hittem volna: hogy egykor éltemet korcsolyáinmak köszönhetendem. Azonban üldözőim még koránsem mondtak le egészen rólam, a mit minden pillanatban hallható vonitásuk bizonyított; sebes lépteiket s gyorsan egymást követő szökéseiket a jégen kopogni haliám, sőt már lélekzésiik szakadozó hangja érinté füleimet. Minden idegem kinos feszültségben vala, A part fái tánczolni látszottak körülem s agyam zúgott mintha forgószél támadna benne. E verseny már csakugyan türketlen kezdett lenni s minden egyes vonítása e