Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-09-20 / 26. szám

416 tésnél, mert itt az egész, súly (lovaré és lóé) a belső, vagyis azon oldalra, mellynek irányában haladunk, vétetik s minthogy itt nem az előtag menvén előre, az utótagnak elmaradásától nem kell tartanunk : azért ama súlyegyenes összeköttetés, mellyröl már í'elebb szólottunk nem az utótag súlyának az előtaghoz csatolásában, hanem abban áll, hogy minden egyes tagnak súlya s e súlynak nebezülési törekvése, a belső oldal felé legyen irányozva. Első tanítóm két ívnyi füzetkét irt össze számomra a lovaglás és lóidomitás szabályairól, mellyben a nevezetesebb, veres tintával megjegyzett helyek között találom e kétszeresen alá búzott szókat: az oldalllépletésnél főelvül tekintendő, hogy erre a lovat soha sem szabad éles segélyek által erőltetni, hanem ha orrának felemelése, derekának meghajtása vagy kinyújtása, nyakának merev tartása által rosz állásba jöne, meg kell öt indítani a rendes egyenes menetben, azután megállítani, fejét hajlítani, farát jobbra , balra fordítani s midőn így helyesebb állásba jött s a zabolán rágódott, csak akkor lehet ismét az oldaltléptetésben tovább működni. A fél oldaltléptetésre következik a far beállítása; e gyakorlatot sokan körmenetben kezdik, de magam jobbnak hiszem ha úgy intézzük a menetet, hogy azon pillanatban állítjuk be ovatosan a ló farát, midőn épen a lovarda valamellyik sarkába érünk, mert itt azután a belső kantárszárt és külső lábikrát hatályosan alkalmazva, csak folytatni fogjuk a járást azon helyzetben, meliyet a ló a sarokban elvállalt, azaz : ha b a-hoz érve, a helyett, hogy lovunkat az a—b vonalra fordítanók, a bal kantárszárral és jobb lábikrával öt oldalt indítjuk azon mérvben, a mint azt a far beállítása megkívánja s így az a fél oldaltléptetésnek nyomán, mellyre már begyakoroltuk a farbeállítást könnyebben megértendi. Körbeu azért nem tartom a farbeállítást gyakorolhatónak mindjárt kezdetben, mert itt, mint már annak helyén leírtam, a menet természeténél s a ló testalkotánál fogva a háttag mindig kifelé törekszik s annak beállítása annál nehezebb, minthogy a körvonalon tartása is már ügyességet igényel. Az oldaljárások legutóbbika az egész oldaltléptetés, melly csak akkor helyes, ha a pont mellyböl kiindultunk, azzal mellyen megállapodunk egy magasságba esik, valamint ha a meneteknél átalán elősorolt kellékeken kivül a ló lábait úgy rakja, hogy a külső, mindig a belsőn átlép. Az eddigieket összevéve, a lovaglás főrészei közül előadtuk a léptetést, tígetést és az oldaljárásokat; ezek után következik ama menetmód, melly mind a lovarra, mind a lóra nézve legnehezebb kivitelű, legszebb s a léptetés után leginkább használatos — a vágtatás.