Vadász- és Versenylap 4. évfolyam, 1860

1860-09-20 / 26. szám

411 tall természetesen a sziklák közé menekült s eltűnt szem elől; megkerülés által ugyan még meg lehetett volna lopni, de kísérőim szünteleni fecsegése s za jos járása miatt semmit sem kaphatók lövésre. Több 10—20 darabból álló nyáj menekült a nélkül, hogy lövésre csak gon­dolhattam is volna. Unván elvégre az örökös „suja" kiáltást, elhatározám : liogy inkább haza menendek. Lovaink a hegy lábjában legeltek s így felülvén a magaméra, a duarba vágtattam, hol a többiek már előbb megérkezének. Barátom hazamenet hosszú puskákkal s kardokkal fegyverzett 7 lovassal találkozott, kiket kísérői tunisi por­tyázó rablóknak néztek s kik őt látva, sebes vágtatásban délfelé tartottak. Elejtett vadunkat a duarban lesutoltuk s felvagdaltuk; a felsár-szeleteket ma­gam sütöttem meg s ezek igen ízletesek valának. A bakok húsa jő hizott volt; a gyöngét, mellyet Breuner lőtt, egészben magunkkal vittük. Este 10 óra tájban, midőn körülünk ismét minden oldalon égtek a jeltüzek, rögtön nagy zaj keletkezett. A rablók a duart megtámadták s már vártuk , hogy­mint az arabok mondják — a lőpor beszélni fog, minek épen nem örvendénk, mert ez által nyernünk semmit, de vesztenünk igen sokat lehetett volna. Mindössze azonban csak néhány roszúl őrzött juhot vittek el s a rablók (ara­bul : ghib) a mi sátorunknál látván, hogy ott legfelebb pár golyót kaphatnak, is­: mét távozának. A zajt mellyet e megtámadás okozott, képzelni nem lehet; a nők [kiabáltak, a tevék bőgtek, a juhok és kecskék mekeglek; a lovak nyerítettek s a lkutyák az ugatásban csodálatosan ki tettek magukért; az egész összevéve mint­>egy b óráig tartó pokoli hangversenyt képezett, melly idö lefolyta után Monjolles íés Gebah hozzánk jöttek, mondván, bogy a veszedelemnek már vége; ez utóbbi sazonban újólag- sürgetett, liogy mennénk , mert ha nem megyünk, cserben hagy s ügy a kényszernek engedve — bár nagyon akaratunk ellen — elhatároztuk, misze­•ffint e vaddús tájat odahagyjuk. Az éj többi részét nyugalomban töltvén, más nap ieggel vaddal terhelve, elhagytuk a duart. A tebessai tiszteknek, kik között egyet­den vadász sem volt, nézetünk szerint a vad kellemes újság leendett egyféle élel­mükben , de a feschtall különben is valóban kitűnő eledel. Ezenkívül hoztunk ma­gunkkal 20—30 reznek túzokot és szirtfoglyot (perdix petrosa); hat nyúlat s egy •ubara túzokot, mellyeket megtakarítottunk azokból, miket részint a nagyon vad­llús Djebel-bou-fua lábjában, részint hazamenet útközben lőttünk, melly utat tunisi területen keresztül s közben apró vadra vadászván 3 nap alatt megtettük. Tebessában megérkezve, első teendőnk vala tisztát venni, a tetveket kiirta­ni s megfürödni. Mindenki örvendett, hogy Djebel-si-abidot vagy Bor, fua t szerencsésen bale­jet nélkül megjártuk, melly begyet, mint tapasztalam, sokan Afrika legbensejében, valahol Tombuktu körül gondolták lenni, bár hitetlen arczokkal is találkozónk, ki­vet csak az előttük ismeretlen s bivalynak hitt feschtallok bőre és szarvai valának képesek meggyőzni arról, bogy a szentsége miatt országszerte litres begyen va­dásztunk. Miután de Bonvalet parancsnoknak nagy jóságaért s szivességeért köszönetet 26*

Next

/
Thumbnails
Contents